Alacsonyfeszültségű hibrid autók bevezetését tervezik Kínában

Autók, 2016.03.08

Alacsonyfeszültségű, 48 voltos elektromos rendszerrel működő benzin-elektromos hibrid autókat fejlesztenek ki kínai autógyárak elsősorban a járművek üzemanyag-fogyasztásának csökkentése érdekében - számolt be a Wall Street Journal hírportálja.

A 48 voltos villanymotorok bőven elegendő teljesítménnyel rendelkeznek a jármű nagy energiaigényű kisegítő berendezései, mint például szervokormány működtetéséhez és hatékonyságuknak köszönhetően energia-megtakarítást lehet velük elérni.

Az AlixPartners LLP tanácsadó vállalat számításai szerint a 48 voltos hibrid járművekkel 15 százalékos fogyasztáscsökkentést lehet elérni, kisebbet a 200 voltos hibridekkel elérhető 25-30 százaléknál. A jármű árával együtt azonban a 48 voltos hibridek összességében reális alternatívái lehetnek a 200 voltos hibridekhez képest.

A lítium-ion akkumulátortechnológia ugyanis 48 volton nagy hatékonysággal biztosítja az elektromos áram tárolását. A 48 voltos járművekbe emellett jóval kevesebb akkumulátort kell beépíteni mint a 200 voltos járművekbe, ami azon túl, hogy kevesebb többlettömeget jelent a jármű számára, még az árát is nagymértékben csökkenti.

"A 48 voltos technológiában az a legszebb, hogy 30 százalékkal olcsóbban nyújtja a hibrid járművek előnyeinek jó részét" - mutatott rá Dan Hearsch, az AlixPartners szakértője.

A Geely Automobile Holdings Ltd. és a FAW Group Corp. két éven belül be kívánja mutatni 48 voltos elektromos autó modelljeit.

A 48 voltos akkumulátorokat gyártó amerikai A123 Systems vállalat, amit 2013-ban vásárolt meg egy kínai befektető és jelenleg a Wanxiang Group tulajdonában van, az idén kezdi meg 48 voltos akkumulátorok szállítását a kínai autógyáraknak.

"Az összes nagy kínai autógyár vagy már az ügyfelünk, vagy tárgyalásokat folytatunk velük" - mondta Jason Forcier, az A123 Systems vezérigazgatója, megjegyezve, hogy 2020-ra az új kínai autóknak már jelentős része 48 voltos elektromos rendszerrel rendelkezik majd.
http://www.wsj.com/articles/china-car-makers-pioneer-mild-hybrids-1457433002
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!