Audi-vezető: csúcsra járatva a győri járműgyár, új motormodellek készülhetnek

Autók, 2014.07.23

Az augusztusban induló háromműszakos munkarenddel teljes kihasználtsággal működik majd a győri járműgyár, a következő években pedig újabb motorváltozatok gyártása indulhat meg itt - nyilatkozta az MTI-nek Axel Strotbek, az Audi AG igazgatótanácsának pénzügyekért és szervezeti kérdésekért felelős tagja.

Konkrét összeg említése nélkül kijelentette, "továbbra is jelentős befektetéseket hajtunk végre Győrben, hogy elérjük céljainkat", megemlítve, hogy az utóbbi esztendőkben átlagosan 300 millió euró, a betelepülés óta eltelt két évtizedben pedig összesen mintegy 6,75 milliárd eurót ruházott be Magyarországon a társaság.

"Középtávon piacvezetővé akarunk válni a prémiumautók piacán, ehhez pedig arra van szükség, hogy az egyre növekvő részszegmensekben ki tudjuk szolgálni a vevői igényeket" - jegyezte meg Axel Strotbek az MTI-nek, hozzátéve, az Audi moduláris stratégiája révén számos olyan sztenderdet alakítottak és alakítanak ki, amelyeket aztán számos további modellbe beépíthetnek.

Emlékeztetett arra: az Audi a Volkswagen-konszern már sok évvel ezelőtt elindította moduláris stratégiáját, amelyet olyan, jelentős fejlesztések előtt álló területeken is tovább kívánnak vinni, mint például az elektromos meghajtás. A szegmensben piacvezető - az Audi tavalyi eladásait negyedével meghaladó - BMW megelőzése kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet az Audi csúcsvezetésének tagja: nem csak azon múlik, hogy darabszámban túlszárnyalják a riválist, hanem e mögött egészséges, fenntartható és gazdaságosan működő rendszert kell működtetni.

2030-ban a jelenleg egymilliárdos autóállomány két és fél-, háromszorosa közlekedik majd a világ útjain, és a növekedés nagyját a fejlődő államok hozzák. Axel Strotbek Kína esetét hozta példaként, ahol egy gazdasági "csoda" eredményeként egy hihetetlen gazdasági potenciált jelentő középosztály alakult ki, amely már megengedheti magának, hogy prémium márkát vásároljon.

Ugyanakkor az Egyesült Államokban is sikerült az Audinak jelentősen növelni eladásait annak révén, hogy a megfelelő modellekkel vannak jelen a piacon és hogy emelkedett a prémium márkák piaci aránya - tette hozzá.

A moduláris motorok megteremtésében "döntő szerepe van győri gyárunknak", amely a világ legnagyobb járműmotor-előállítója, hiszen innen származik a konszern által kibocsátott autók erősforrásainak jelentős hányada. "Ez a szempont akkor is érvényesülni fog, amikor magasabb szintű technológiákba fektetünk Győrben" - jegyezte meg.

Axel Strotbek konkrét típusok említése nélkül arról beszélt: bizonyos, hogy az egyik fő csapásirányban, a prémium kategória legfelső szegmensében fejlesztések várhatóak a győri motorgyártásban.

A tavaly decemberben bejelentett, az Audi története legnagyobbjának számító, 22 milliárd eurós fejlesztési programról szólva az igazgatótanácsi tag elmondta: az összeg nagy részét "magától értetődően" Európában fektetik be, és a szigorodó szén-dioxid-kibocsátási követelmények miatt ebből jelentős összeget fordítanak a meghajtás-technológiára.

A tavaly felavatott győri járműgyár felépítése után nyitva hagyták a bővítés lehetőségét, "erre jelenleg nincsen okunk, de fontos, hogy felkészülten állunk a kihívások elé" - mondta. Ugyanakkor lényeges szempontként említette, hogy az Audi "minél közelebb legyen vevőihez", például a jelentős eladás-növekedést produkáló észak- és dél-amerikai vagy a kínai piacon

Hozzátette, a gazdaságos üzemméret miatt szintén "helyes stratégia" az is, hogy egyes modellekkel egy gyárból látják el a világpiacot. (Jelenleg csak a győri gyárban készül az A3 kabrió és limuzin változata, valamint a TT Coupé.)

A Martin Winterkorn Volkswagen-konszernfőnök napokban tett, a németországi termelés magas költségeiről szóló kijelentésével kapcsolatos kérdésére úgy nyilatkozott: ezeket a viszonylag magas termelési költségeket olyan intelligens technikai megoldásokkal és magas termelékenységgel kell ellenpontozni, amelyeke eredményeként a telephelyek versenyképesek maradnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!