Brutális behemótot gyártott az Inkas

Autók, 2018.10.07

A kanadai székhellyel rendelkező Inkas-t talán nem sokan ismerték, egészen mostanáig, hiszen a cég egy olyan szállító járművet gyártott, amely a legnehezebb terepen és körülmények között is megállja a helyét.

Inkas Superior APC Az APC (Superior Armored Personnel Carrier) vagy AMEV (Armored Medical Evacuation Vehicle) névre hallgató járművet ahogyan a neve is mutatja páncélozott személyszállításra, illetve speciális terepen történő orvosi célokra hozták létre. A behemót többek között nehezen megközelíthető helyeken történő mentésre is kiválóan alkalmas.  

A fő célközönség nem meglepő módon elsősorban katonai/orvosi, bűnüldözési és esetleg békefenntartói tevékenységet végző szervezetek. A komoly páncélruhába öltöztetett gépkocsiban legfeljebb 14-en utazhatnak, amennyiben pedig sérülteket kell szállítani, akkor 6 sebesült és 2 fős személyzet fér el. A páncélozott gépjármű hidraulikus rámpája megkönnyíti a berakodást, ugyanakkor infravörös és hőkamerával is felszerelték. A 4x4-es és közel 33 tonnás szörnyeteget egy hathengeres dízelmotor mozgatja, amely 330 lóerőt és 1286 Nm nyomatékot képes leadni. Az összkerekes APC/AMEV ezzel a motorral 130 km/h-ás végsebességre képes és a cég elmondása szerint rendkívüli mobilitásra és főleg megbízhatóságra törekedtek a gyártás során. Egy ilyen járműben még Donald Trump is biztonságban érezheti magát:)

(Webrádió)

Címkék

Inkas
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!