Elképesztően ritka és drága: Az Egyesült Királyságban már megtekinthető a Lamborghini Centenario

Autók, 2017.05.27

A Lamborghini megint óriásit alkotott, ezúttal az alapító Ferruccio tiszteletére rukkoltak ki egy gyönyörűséges modellel.

Lamborghini Centenario Ferruccio Lamborghini 100 éve született, melyet a gyáriak méltóképpen szerettek volna megünnepelni, így született meg az Aventador alapokra építkező Centenario modell, amelyből mindössze negyvenet készít az olasz márka.  

A kifejezetten luxusautókkal foglalkozó HR Owen-nél már meg is csodálható egy kiállított darab a méregdrága szupersportautóból, mindössze 5 nappal azután, hogy az első Centenario modellt leszállították az USA-ba.

A futurisztikus vonalvezetésű sportautót egy 6,5 literes szívó V12-es motorral szerelte fel a Lamborghini, amely 760 lóerőt teljesít 690 Nm nyomaték kíséretében. A ménes több mint elég, hiszen a Centenario 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, míg a végsebessége valahol 350 km/h felett korlátozódik.  

A Lamborghini 20 kupé és 20 roadster változatot készít a Centenarioból, talán nem meglepő módon már mind gazdára is talált, annak ellenére is, hogy a szupersportautó alapára valamivel kevesebb mint 2 millió dollár körül alakul.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!