Elnapolták Németországban a döntést a dízelautók használatának tiltásáról

Autók, 2018.02.22

Elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság csütörtökön a döntést a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló eljárásban, a testület tájékoztatása szerint az országszerte nagy figyelemmel várt ítéletet február 27-én hirdetik ki.

Az eljárás központi kérdése az, hogy a városi önkormányzatok elrendelhetik-e a légszennyezettség miatt a dízelüzemű gépjárművek kitiltását a szennyezett városrészekből a hatályos jogi előírások alapján, vagy új, szövetségi szintű szabályokat kell alkotni.

Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró a hírportálok beszámolói szerint a bíróság lipcsei székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta: kizárólag azt vizsgálják, hogy a szövetségi szintű jogszabályok alapján ki lehet-e vetni használati tilalmat a dízelüzemű autókra, és nem foglalkoznak a dízelautók körüli egyéb kérdésekkel. A döntést azért kellett elnapolni, mert több idő kell egy sor vitatott kérdés, például a tiltás arányosságának és ellenőrizhetőségének megtárgyalására.

A szövetségi közigazgatási bíróság két felülvizsgálati kérelmet tárgyal összevonva. Mindkét ügyben a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű szervezet az egyik fél, amely az egyik esetben a stuttgarti, a másik esetben a düsseldorfi közigazgatási bíróságon elérte, hogy a levegőminőség minél gyorsabb javítása érdekében kötelezze az illetékes hatóságokat előírásaik szigorítására.

A két érintett tartomány - Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália - kormánya viszont elfogadhatatlannak tartja az ítéletet, arra hivatkozva, hogy annak alapján ki lehet tiltani a dízelautókat a rossz levegőminőségű városok központjából, ami aránytalanul súlyos gazdasági következményekkel járna, ezért jogorvoslatért fordultak a szövetségi közigazgatási bírósághoz. A szövetségi kormány által is osztott véleményük szerint más eszközökkel, autóhasználati tilalom nélkül kell javítani a szennyezett levegőjű városok helyzetén.

Amennyiben a lipcsei bíróság elutasítja a felülvizsgálati kérelmeket, bármelyik német településen meg lehet tiltani a dízelautók használatát.

Németországban nagyjából 15 millió dízelautót tartanak forgalomban, többségük hazai gyártmány. A tiltás lehetősége csökkentené az autók értékét, átalakításuk pedig átlagosan 1300 euróba (400 ezer forint) kerülne a gyártónak.

A DUH külföldről támogatott civil szervezet, 274 tagja és 83 alkalmazottja van, míg például a Német Környezetvédelmi Szövetségnek (NaBU) félmilliónál is több tagja van, de a DUH-nál csupán alig kétszer több alkalmazottal, 157 munkatárssal működik. A DUH külföldi támogatói között van a japán Toyota, amelynek dízelüzemű gyártmányai igen ritkán fordulnak elő a német utakon, a kevésbé szennyező, hibrid meghajtású kocsiknál viszont piacvezető.

A DUH mindenekelőtt német gyártmányú dízelautók károsanyag-kibocsátásáról gyűjtött adatai alapján küzd a dízelek használatának tiltásáért, és vizsgálataival fontos szerepe volt a német autógyártást megrengető dízelbotrány kibontakoztatásában. Arra utaló adatok nincsenek, hogy valaha is elemezte volna a Toyota dízelautók károsanyag-kibocsátását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!