Megkezdődött a Suzuki Vitara sorozatgyártása Esztergomban

Autók, 2015.03.05

Orbán Viktor miniszterelnök és Szuzuki Oszamu, a japán autógyár tulajdonosa közösen indította el a Suzuki esztergomi gyárában az új Vitara sorozatgyártását. A modellt csak Esztergomban gyártják, innen exportálják a vállalat összes piacára.

Esztergomban megkezdődik a Suzuki Vitara sorozatgyártása "Ahol munka van, ott minden van, a jövőről ezt gondoljuk" - mondta köszöntőjében Orbán Viktor, majd emlékeztetett arra, hogy Magyarország célja a teljes foglalkoztatás, melyet "2018-ban el is fogunk éri".

Japán 3,5 milliárd eurós összberuházásával Magyarország legnagyobb zöldmezős ázsiai befektetője, a 149 működő vállalat közvetlenül 25 ezer embernek ad munkát - ismertette Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ezen a héten három japán vállalat jelentett be új beruházásokat, amelyekkel összesen több száz új munkahelyet hoznak létre.

A miniszterelnök köszöntötte a januárban 85 születésnapját ünneplő Szuzuki Oszamut és elmondta: ígéretéhez híven megépül Komáromnál az új, teherautók közlekedését is lehetővé tevő Duna-híd.

Az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út 2018-ra tervezett átadásáról Orbán Viktor azt mondta "van rá esély". "Óriási harcokat folytatok a saját bürokráciánkkal, hogy a beruházás a tervek szerint elkészüljön" - tette hozzá.

A miniszterelnök bejelentette, hogy még az év első felében Esztergomban Romanek Etelka polgármesterrel aláírja a város és a kormány közötti megállapodást, amely biztosíthatja a város hosszabb távú fejlődését.

Szuzuki Oszamu elmondta, az esztergomi gyárat 24 év alatt két és fél milliónál több autó hagyta el, az itteni üzem a Suzuki harmadik legnagyobb egysége a világon.

A gyárban 3100 ember dolgozik, a beszállítók 25 százaléka magyar vállalkozás, a programban 74 cég vesz részt, így közvetve harmincezer embernek biztosítanak megélhetést.

A gyár sajtóközleménye szerint a Magyar Suzuki 70 ezer Vitara előállítását tervezi a gyártás első évében. A modellt innen exportálják hetven országba, de három éven belül további harminc ország piacán szeretnének megjelenni. A Magyar Suzuki 2015-ben körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.

A Suzuki szabadidőautóként határozta meg az új Vitarát. A modellbe 120 lóerős, 1,6-os benzin és dízelmotorokat szerelnek, a hasmagasság a 17-es gumival szerelt modellnél 18,5 centiméter.

A modell különlegessége, hogy számos vezetéstámogató eszközzel szerelték fel. A különféle programokat kínáló összkerékhajtás mellett radaros ráfutásvédelmi rendszer és távolságtartó tempomat segíti a vezetőt.

Oura Rjoicsi vezérigazgató 2014 novemberében Budapesten jelentette be: az anyavállalat terve, hogy a következőkben évente új modellel álljon elő. Ez a Magyar Suzuki számára 2-2,5 évente egy-egy új modell gyártását eredményezheti. Az új Vitara gyártásának előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég.

A Magyar Suzuki Zrt. 2013-ban 161 106 gépjárművet gyártott Esztergomban, ez 3,2 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Saját gyártású autóiból a vállalat az év során 157 755 darabot adott el, amivel 1567 millió eurós értékesítési rekordbevételt ért el, az érték 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

A magyarországi újautó-piacon 2014-ben mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék. A Suzuki értékesítésében 70-30 százaléka a flotta-, illetve a magáneladások aránya.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!