Megnyílt az Autó Motor és Tuning Show a Budapesti Vásárközpontban

Autók, 2014.03.21

Megnyílt az Autó Motor és Tuning Show pénteken a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, amelynek keretében megrendezik az Autós Nagykoalíció gondozásában a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást is.

A március 23-ig nyitva tartó rendezvényen a szervezők mintegy 50 ezer látogatóra számítanak.

Nokta Balázs, a Tuning Show Kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta: 11 országból mintegy 250 kiállító mutatkozik be, többek között jelen van 30 gépjárműimportőr és 100 kiegészítőket gyártó cég is.

A Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás megnyitóján Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke interaktív prezentáció keretében méltatta a világ autógyártásában jelentő szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket, akik közül többen is jelen voltak a rendezvényen.

A kiállításon a magyar tervezők munkái eredetiben, illetve maketteken is megtekinthetők.

A Mercedes-Benz tájékoztatása szerint az autóipar múltját, jelenét és jövőjét egyaránt bemutatják önálló standjukon, ahol a cég legendás mérnöke, a passzív biztonságot forradalmasító Barényi Béla munkássága is helyet kap.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!