Szinte "új szaga" volt a Honda S2000-nek

Autók, 2018.12.30

A Honda ikonikus sportautója a keresett járművek közé tartozik, igaz egyre kevesebb belőle a megkímélt példány, ezért az újszerű darabok ára elérheti akár az 50.000 dollárt is.

Honda S2000 Ehhez képest a mostanában eladott újszerű példány rendkívül jó vételnek számított, hiszen "mindössze" 26.100 dollárt, azaz közel 7,4 millió forintot kértek csak érte. Persze nem véletlen volt ilyen "drága" ez az S2000-es, hiszen a 2 év múlva 20 éves sportautót szinte új állapotban őrizte meg tulajdonosa, ráadásul a kilométerórájában kevesebb mint 5800 mérföld, azaz 9334 km volt.  

A fehér, piros bőrbelsős S2000-nek mindössze egy tulajdonosa volt, aki újkora óta birtokolta az autót és a fotók tanulsága szerint tényleg nagyon vigyázott rá. A leírásban az is szerepelt, hogy a kocsinak új szaga van, csak nyáron használták, télen pedig fűtött garázsban tárolták. A díjnyertes 2 literes VTEC szívó motor közel 240 lóerős, amely az ezredfordulón óriási teljesítménynek számított. Az autó súlyelosztása szintén bajnoki, ráadásul a 6 fokozatú manuális váltó igazi partner ebben. A Torsen önzáró difi már csak hab a tortán.

Ezért a csodaszép állapotú autóért bizony nem volt sok a 26.100 dollár, még akkor sem ha tudjuk, hogy az AP1 verzióról van szó, ami nyomatékában kissé elmarad frissített utódjától.  
(Webrádió)

Címkék

Honda S2000

Galériánk

Honda S2000 Honda S2000
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!