További bővülésre számít a Mini a magyar piacon

Autók, 2017.02.24

A BMW-csoporthoz tartozó brit Mini márka tavaly rekordértékesítéssel zárta az évet, 360 233 autót adott el, 6,4 százalékkal többet, mint 2015-ben. Magyarországon  a 141 autó értékesítésével 18 százalékos növekedést ért el, az idén további bővülésre és arra számítanak, hogy a Mini nagyobb piaci részesedést szerezhet a prémiumszegmensben.

Oros Attila, a világon az 5. legnagyobb prémium autógyártó, a Mini márkaigazgatója a legújabb modell, a megújult Countryman magyarországi bemutatóján az MTI-nek elmondta, hogy az új típus kapja meg a Minik közül elsőként a plug-in hibrid hajtást, ezzel új fogyasztói kört céloznak meg.

Hozzátette, tavaly a magyarországi eladások a kis- és kompakt prémium kategóriában 6 százalékot tettek ki. Éles a verseny, ez a legdinamikusabban fejlődő szegmensek egyike és minden márka új szereplőt indít - tette hozzá.

A Countryman előző generációját 2010-ben mutatták be, azóta több mint 570 ezer darabot adtak el belőle. Az új változata minden dimenziójában kicsit nagyobb lett, például 202 milliméterrel hosszabb, a tengelytávja pedig 75 milliméterrel nőtt. A csomagtere is nagyobb lett, 350 literre bővült.

A Countryman méreteit tekintve akár családi autó is lehet, ezért ezekre a vásárlókra új célcsoportként tekint a gyártó - közölte Oros Attila. Mint mondta, az autó a prémium kompakt SUV/SAV dinamikusan fejlődő kategóriába tartozik.

A típus három benzines és két dízel változata elérhető összkerékhajtással, de az igazi újdonság tavasszal érkezik: a BMW népszerű plug-in hibrid hajtása először ebben a Miniben jelenik meg. A Countrymant egy háromhengeres, 1,5 literes 136 lóerős benzinmotor és egy 88 lóerős elektromotor mozgatja majd, összesen 224 lóerővel. Tisztán elektromos hajtással 40 kilométer hatótáv megtételére lesz képes, így Magyarországon a kedvezményekre jogosító zöld rendszámmal kerülhet majd forgalomba.

A Countryman alapára a 136 lóerős benzinmotorral 7,7 millió forint, négykerékhajtással ugyanez 8,3 millió.

Az első teljesen elektromos Minit 2019-re ígéri a gyártó.

Magyarországon négy márkakereskedésben kínálják a márka modelljeit, a két korábbi budapesti egységhez idén február elején csatlakozott Győr és Pécs is.

A BMW-csoport autós szegmensének adózott eredménye 5,4 milliárd euró (+11,7 százalék) volt tavaly.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!