Volkswagenek találkoztak a Hungaroringen

Autók, 2014.09.27

Csaknem 2000 Volkswagen parádézott szombaton a mogyoródi Hungaroringen, az idei márkatalálkozón már nemcsak a Golfok tulajdonosai ápolták a hagyományt, hanem megnyíltak a kapuk a Bogarak, Passatok, Transporterek, Sciroccók és Corradók előtt is.

Az esemény központi helyszíne ezúttal is a paddock volt, ahol a szakmai zsűri által előzetes regisztráció alapján kiválasztott 300 Golf sorakozhatott fel. A felvonuláshoz azonban már 1100 Golf állt fel az aszfaltra.

A Transporter-érzésért a hippifaluba kellett menni, ahol egy különlegességet is kiállítottak: azt a vízhűtéses, 1,4-es benzinmotorral szerelt T2-est, amely a Brazíliában 2013-ban befejezett gyártás utolsó darabja. A versenypálya más-más helyszínein egyéb modellek gyülekeztek.

A márkatársak a legkülönfélébb darabokkal vonultak ki a találkozóra, megjelentek csillogó oldtimerek, a rat (patkány) irányzat elhanyagolttá maszkírozott darabjai, és több száz lóerős tuning autók is.

A márka magyarországi importőre itt mutatta be Magyarországon először több új modelljét, így a Golf Sportsvant, a Golf GTE-t, valamint az elektromos e-Golfot. Elhozták a kiállításra az 503 lóerős GTI Vision Roadstert, amely egy számítógépes játék szereplőjéből vált valóságos járművé.

A kiállítás keretében a látogatók kipróbálhatták a vezetéstechnikai pályát, valamint a hegyi vezetés élményeivel is ismerkedhettek az Amarok és a Touareg volánja mögött.

A harmadik alkalommal megrendezett találkozóra mintegy 10 ezer VW-rajongó látogatott ki a mogyoródi pályára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!