A Bibliával, Szent László politikájával és a főnevekkel is foglalkozik az M5 kedden, az oktatási sávban

Belföld, 2020.03.30

A Bibliáról, Szent László politikájáról és a főnevekről is szó lesz az M5 keddi oktatási sávjában - közölte az MTVA sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmával igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként Alsós - Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik a Mindenki Akadémiája című műsort ajánlják - tették hozzá.

Ismertették, hogy kedd reggel 8 órakor kezdődik az Alsós - Sulikalandok, amely ezúttal a 3-4. osztályosoknak szól. A harmadikosok a főnevekkel, azon belül a köznevekkel és a tulajdonnevekkel ismerkedhetnek meg, a negyedikesek pedig a helyesírás világában kalandozhatnak.

A Felsős című műsor 8.30-tól elsősorban a 7-8. évfolyamos diákoknak készült. Földrajzzal kezdődik, Ausztráliáról lesz szó, majd magyar irodalom következik, Radnóti Miklós Tétova ódájának történetét ismerhetik meg a hetedikesek. Ezután a szintén 7. osztályos történelem témája az 1929-es nagy gazdasági világválság lesz, amelynek következményeiről Varga Szabolcs történész beszél a nézőknek. Majd matematika következik, a nyolcadikosok a racionális számokról tudhatnak meg többet. Művészetből a hetedikesek Sasvári János fotós segítségével megismerkedhetnek a portrékészítés alapjaival, majd nyolcadikos irodalom következik, William Shakespeare angol drámaíróval a főszerepben - írták.

Hozzátették: 11.30-tól a megszokott módon nyelvtanulás lesz, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg franciául.

Érettségi műsoruk 12.30-kor irodalommal kezdődik, amelynek témája a Biblia lesz. Összehasonlítanak különböző felekezetű templomokat, belelátnak a bibliafordításokba, és bemutatják a Biblia fő részeit is. Matematikából segítenek megkülönböztetni a négyszögek fajtáit: a trapéz, a paralelogramma, a téglalap, a deltoid és a rombusz is terítékre kerül. Ezután kémia következik, ahol kémiai változásokat, más néven kémiai reakciókat csoportosítanak többféleképpen. Földrajzból az Európai Unióval foglalkoznak, történelemből pedig Szent László és Könyves Kálmán politikája lesz a téma - tudatták.

A Mindenki Akadémiája éjféltől látható, a keddi műsor az evolúció egy izgalmas jelenségével, a megszaladással foglalkozik. Hogy biztosan senki ne maradjon le róla, szerdán reggel 7.30-tól megismétlik az előző napi adást - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!