A Budapesti Politechnikum Alapítvány közleménye

Belföld, 2018.10.18

    Budapest, 2018. október 18., csütörtök (OS) - Az aktív életmódra nevelést és a testnevelés oktatás fejlesztését célzó Erasmus+ iskolai partnerség projekt indult a Közgazdasági Politechnikumban

2018. szeptember 1-jén kezdődött a Budapesti Politechnikum Alapítvány fenntartásában működő Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium 2 éves Physical Education - Active Lifestyle (Testnevelés - Aktív Életmód) című projektje, melyet 4 másik ország középiskolájával - Gymnazium J.A. Komenskeho (Csehország), 1o Geniko Lykeio Aigiou (Görögország), Madonas Valsts Gimnazija (Lettország) és Sirvintos r. Gelvonu Gimnazija (Litvánia) - közösen valósít meg.

A projektben részt vevő valamennyi iskola rendelkezik saját jó gyakorlattal a testnevelés tantárgy oktatása és az iskolai tömegsport rendezvények terén. Célunk a testnevelő tanárok nemzetközi tapasztalatcseréje és a tanulók sportprogramokon való részvétele diákcserék során, majd a megismert jó gyakorlatok adaptálása, azaz az egyes intézmények tanórai és tanórán kívüli testi nevelésének megújítása.

Budapesten zajlott az első diákcsere, melyen a tanárok és diákok biciklitúrákon és testnevelés órákon vettek részt, hagyományos magyar játékokkal ismerkedtek, sportbemutatót tartottak, és egy élsportolóval találkoztak.

A pályázati időszak végére ezekről a jó gyakorlatokról angol nyelvű tanári kézikönyv és videokalauz készül, mely szabadon hozzáférhető lesz a projekt honlapján: https://peals.poli.hu/


Kiadó: Budapesti Politechnikum Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!