A Cserepes sori piac területének értékesítéséről döntött a szegedi közgyűlés

Belföld, 2021.10.08

A szegedi közgyűlés az év elején bezárt Cserepes sori piac területének értékesítéséről döntött pénteki ülésén. A név szerinti szavazáson a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak, a DK képviselői tartózkodtak.

Cserepes sori vásár Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester közölte, az ingatlanszakértői vélemények és könyvvizsgálói jelentések alapján az önkormányzat a Cserepes sori piacot birtokló cégben lévő 91 százalékos tulajdonrészét 309 millió forintos, a szomszédos parkoló területét 156 millió forintos minimális áron kínálja fel pályázaton értékesítésre. A cégben érdekelt kilenc magánszemélyt elővásárlási jog illeti meg.

Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője azt mondta, az önkormányzat szisztematikusan tette tönkre a piacot, amely öt-tíz éve a város egyik legjövedelmezőbb cége volt. A politikus kifogásolta azt is, hogy a "helyszűkében lévő" város értékesíteni kívánja a jól megközelíthető területet.

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakcióvezetője "mutyi- és korrupciógyanúsnak" nevezte a piac területének - álláspontja szerint - áron aluli értékesítését. Az ingatlan értékesítését minimális befektetéssel tízszeresére lehetne növelni - közölte a politikus.

Binszki József, a DK közgyűlési frakcióvezetője szerint a cég végelszámolására, valamint a terület megtisztítására lenne szükség, így lényegesen kedvezőbben lehetne értékesíteni a területet.

Vita alakult ki a lakásrendelet módosítása miatt is, amelyet a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal kezdeményezett törvényességi felhívás keretében, mivel az önkormányzat szabálytalanul szedett közjegyzői díjat, illetve óvadékot. Német Ferenc (Fidesz) azt kérte, a város fizesse vissza a legrászorultabb szegediektől beszedett pénzt.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester közölte, az önkormányzat az elmúlt években 700 lakást újított fel és adott bérbe rászorulóknak, jelenleg 2358 lakást ad bérbe, a piaci ár harmadáért. A szociális lakások bérlői helyett az IKV Zrt. fizeti a közjegyzői díjat - tette hozzá.

Döntöttek a szegedi közművelődési intézmények átszervezéséről is. A város hét művelődési háza - szakmai önállóságát megtartva - beolvad a Szent-Györgyi Albert Agórába. A Fidesz és a KDNP képviselői a döntés elhalasztását kérték, hogy megtörténjenek a megfelelő egyeztetések az érintettekkel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!