A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közleménye

Belföld, 2018.10.09

    Budapest, 2018. október 9., kedd (OS) - A hétvégén első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a fővárosban a Sétafesztivál - Sétál a Budapest címrendezvényt, ahol különféle tematikákra épülő, nappali és esti túrákra várják az érdeklődőket. A részvétel az összes kapcsolódó eseményen ingyenes, a fesztivált a Fővárosi Önkormányzat is támogatja.

Sétál a Budapest - ezzel mottóval indul útjára az első Sétafesztivál számtalan útvonalat bejárva mutatja meg az érdeklődőknek a főváros rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit, a múlt értékes lenyomatait. A tematikus városjárások nemcsak nappal, de este is zajlanak majd. Több csoportot indítanak kifejezetten iskolásoknak is, hogy a diákok így egészíthessék ki valós élményekkel az órán tanultakat.
A Sétafesztivál - Sétál a Budapest házigazdája és szervezője az idén 30 éves Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, amely évekkel ezelőtt elsőként szervezett tematikus sétákat az akkoriban még felfedezetlen pesti zsidónegyed értékeinek, múltjának, megmentésre váró épületeinek bemutatására. A sétákra épülő programok sikere nyomán kezdeményezte az őszi rendezvényt.
A hagyományteremtő jelleggel megrendezett fesztivál nyitórendezvényén a K11 Művészeti és Kulturális Központban koncertet ad a Cabaret Medrano.
A sétákon való részvétel regisztrációhoz kötött. További információ: www.mazsike.hu
és https://www.facebook.com/mazsike1988/

Sajtókapcsolat:
Takáts Annamária
M:+30 211 1083
E:[email protected]


Kiadó: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!