A Mihályfi-gyűjteményből nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában

Belföld, 2018.09.19

A 20. századi magyar festészet és grafika jelentős képviselőinek munkáit láthatja a közönség a Mihályfi-gyűjteményből rendezett kiállításon csütörtöktől a szegedi Reök-palotában.

Nátyi Róbert kurátor a tárlatot bemutató szerdai sajtóbejáráson elmondta, hogy Mihályfi Ernő az 1920-as, 30-as években újságíróként felfigyelt a magyar progresszív képzőművészetre, támogató kritikákat írt és így kapcsolatba került a kortárs alkotókkal.

Magángyűjteményét az 1950-es és 1960-as években alakította ki, a műveket saját ízlése alapján válogatta, de döntéseit később a művészettörténet igazolta. Több olyan alkotótól is jelentős munkák kerültek hozzá, akiket a szakmai közvélemény is csak a rendszerváltást után értékelt igazán - közölte a művészettörténész.

Mihályfi Ernő 1972-es halálát követően a hagyaték festészeti és grafikai részét özvegye a mai Dornyay Béla Múzeumnak adományozta. Ebből a több mint nyolcszáz alkotásból 155 festmény és grafika látható a Reök-palotában.

A gyűjtő elsősorban kortárs alkotók munkáit vásárolta meg, de kollekcióját történelmi kitekintéssel állította össze, így a november elejéig látható kiállításon is szerepelnek Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Gulácsy Lajos festményei és grafikái. A tárlat egyik termében a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport, a Nyolcak alkotói közül Berényi Róbert, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos munkáit láthatja a közönség, de külön szekcióban mutatják be Mattis Teutsch János, Bortnyik Sándor, Derkovits Gyula, Ferenczi Noémi és Nemes-Lampérth József alkotásait is.

Bár a gyűjtemény szinte kizárólag magyar művészek munkáit tartalmazza, a tárlaton szerepel három Picasso-grafika és egy -plakát, és egy feltehetően Frenand Léger kubista korszakában készült festmény is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!