A mindenkinek elérhető felsőoktatásért demonstráltak Budapesten

Belföld, 2018.10.09

A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt.

Az LMP ifjúsági szervezete a Corvinus egyetemért demonstrált A mintegy 200 tiltakozó részvételével megtartott tüntetésen Pitz Dániel, a LMJ elnöke hangsúlyozta: követelik a kormánytól, hogy senkit ne fosszanak meg a tanulás lehetőségétől, és "ne engedjék el az állam kötelékéből az egyetemeket".

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy a Fidesz "mindent a gazdagoknak politikája bevenni készül a közoktatás után immár a magyar felsőoktatást is". Azt mondta: a kormány tervei szerint a Corvinus egyetemen jelentősen növelnék a fizetős helyek arányát, 2020-tól pedig már nem is lennének államilag finanszírozott helyek.

Ezt a rendszert meg akarják honosítani az egész felsőoktatásban, vagyis egy újabb társadalmi alrendszer "fideszes gyarmatosítását" készítik elő - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a társadalom- és gazdaságpolitikának következményeként százezrek szorulnak ki a felsőoktatásból.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Az LMP ifjúsági szervezete a Corvinus egyetemért demonstrált Az LMP ifjúsági szervezete a Corvinus egyetemért demonstrált
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!