A Miskolci Egyetem is toborzást kezdett a Tanítsunk Magyarországért programban

Belföld, 2020.09.09

A Tanítsunk Magyarországért mentorprogramhoz kapcsolódóan toborzást kezdett a Miskolci Egyetem a program tavasszal induló negyedik kurzusára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Klebelsberg Központ, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével.

A Miskolci Egyetem is toborzást kezdett a Tanítsunk Magyarországért programban György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a Miskolci Egyetemen újságíróknak elmondta: azért indították útjára 2018 novemberében ezt a programot, mert azokat a hátrányos kistelepülésen élő tanulókat is segíteni akarják, akik a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől messze kerülnek, ugyanakkor céljuk, hogy az általános iskola elvégzése után továbbtanuljanak. Számukra megpróbáltatás az, hogy egy új közösségbe kerülnek, és utazniuk kell céljuk elérése érdekében - tette hozzá.

Elmondta: szeretnék elérni, hogy 2022-re már mintegy tízezer mentor és mentorált vegyen részt a programban. Ezzel
el tudják majd érni az összes olyan hetedikes és nyolcadikos általános iskolást az országban, akinek szüksége lehet erre.

A cél az, hogy ezek a gyerekek sikeresek legyenek az életben, a munkaerőpiacon, tanuljanak szakmát, érettségizzenek le, ha ambíciójuk van és tehetségesek, szerezzenek diplomát - jelezte az államtitkár.

A programban az egyetemista mentorok a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol lévő kistelepülésekre mennek, hogy segítsék a hetedikes és nyolcadikos általános iskolásokat - közölte, hozzátéve: egy hallgató négy-öt kisdiákot vehet szárnyai alá, és segíthet nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, valamint folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.

A programban hét egyetem hallgatói vesznek részt, 384 mentor hatvan településen 1600 mentoráltnak segít - mondta az államtitkár, hozzátéve: az egyetemek mellett csatlakoztak partnerek a programhoz a vállalati szférából is.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

A Miskolci Egyetem is toborzást kezdett a Tanítsunk Magyarországért programban A Miskolci Egyetem is toborzást kezdett a Tanítsunk Magyarországért programban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!