A MOK etikai bizottsága vizsgálatot indított Rovó ellen

Belföld, 2020.03.22

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnal hatállyal vizsgálatot indított Prof. Dr. Rovó Lászlóval szemben.

Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a Szegedi Tudományegyetem rektora a mai napon közleményt adott ki, amelyben elismerte a korábban több médiumban is felröppent hír, mely szerint koronavírus fertőzött. Rovó László jól van, egyelőre úgy tűnik, hogy a közvetlen környezetéből senkit sem fertőzött meg.  

A MOK etikai bizottsága ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben megerősítik, hogy a rektor ellen hivatalból és azonnali hatállyal vizsgálatot indítottak és ha szükséges az eljárás magasabb fórumok elé is kerül.

A MOK országos elnöksége szükségesnek és indokoltnak tartja az etikai eljárás kezdeményezését az alábbiak szerint:


 A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe szerint:


1) Az orvos egészségi alkalmasságával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések vétkes megszegése egyben etikai vétségnek is minősül.  

2) Az egészségügyi tevékenység végzésére alkalmasnak minősített orvos sem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is.

(. ..)

(15) Az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést."

A MOK szerint a szegedi egyetem rektorának és egyetemi tanszékvezetőnek mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kollégája került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Mint fogalmaztak, az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít. 

A MOK reményét fejezte ki mindazon által, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket - zárul a közlemény.
(Webrádió)

Címkék

Prof. Dr. Rovó László rektor SZTE Szegedi Tudományegyetem Koronavírus Covid-19 MOK
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!