A tavalyi pénzmaradványból felújított utat adtak át a Tolna megyei Mucsfán

Belföld, 2018.07.18

A 2017-es költségvetés pénzmaradványából felújított utat adtak át szerdán a Tolna megyei Mucsfán, ahol a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangoztatta, a kistelepüléseken nagy szükség van hasonló beruházásokra.

Az útszakaszt Potápi Árpád János a dombóvári választókerület országgyűlési képviselőjeként Antal József független polgármesterrel és Kőműves Józseffel, a kivitelező szekszárdi KÉSZ Kft. ügyvezető igazgatójával együtt adta át ünnepélyesen.

A politikus emlékeztetett: Mucsfa is részesült abból a 2017-es támogatásból, amelynek köszönhetően országszerte 1200 önkormányzat csaknem 18 milliárd forintot fordíthatott belterületi utak, járdák, hidak rendbetételére.

Az elmúlt időszakban sok minden újult meg Magyarországon: orvosi rendelők, kórházak, iskolák, szociális intézmények, új autópályák épülnek, "de (...) a kistelepülések útjaira, járdáira keveset tudtunk költeni, erre nem volt pályázati lehetőség" - mondta, hozzátéve, hogy ezért is nagy dolog a pénzmaradvány ilyen célra fordítása.

Tolna megyében ötven önkormányzatnak összesen 669 millió forint állt rendelkezésére a belterületi utak helyreállításához. Mucsfa - sok más önkormányzathoz hasonlóan -15 millió forintos támogatást kapott, ez az összeg az útfelújítás 85 százalékát fedezte.

A Bonyhádhoz közel fekvő, 376 lakosú településen 17,6 millió forintért 402 méter hosszan újították fel a Kossuth Lajos utcát, a megújult szakasz a falu óvodájánál végződik. Antal József elmondta, az intézményt a gyerekek kis száma miatt évekkel ezelőtt be kellett zárni, de most ismét használatba veszik az épületet: a közeli Závod óvodájának felújítása idején a mucsfai óvodába járnak majd mindkét falu gyermekei.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!