A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt

Belföld, 2017.09.29

A személyhajózás és a kompágazat árbevétele is nőtt az év első nyolc hónapjában a Balatoni Hajózási Zrt.-nél a tavalyi hasonló időszakhoz képest - mondta Veigl Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási társaság nyárzáró sajtótájékoztatóján Siófokon pénteken.

Hozzátette: a társaság személyhajózási üzletágának árbevétele az év első nyolc hónapjában 648 millió forint volt, 6,4 százalékkal emelkedve, a kompágazat árbevétele 836 millió forintra ugrott, ez 10,9 százalékos növekedés - a korábbi év hasonló időszakához képest. A menetrendszerinti hajók 479 ezer utast szállítottak a tavalyi évhez hasonlóan. Csökkent az érdeklődés a hagyományos sétahajózás iránt, viszont nőtt a népszerűsége a programhajózásnak. A Bahart az egyik kempingjét bérbe adta, a korábbi működtetéséből származó eredményét jelentősen növelve, a jobb adottságú boglári kempingjében pedig 23 százalékos bevétel-növekedést regisztrált a tavalyi adatokhoz képest. "Összességében elmondható, hogy jó úton járunk, hiszen az elmúlt három évben a személyhajózás és a kompágazat forgalma is 30 százalékkal nőtt" - summázta a vezérigazgató-helyettes.

A személyhajókon 2 százalékkal kevesebben utaztak, a komp azonban 2,8 százalékkal több utast, 3,5 százalékkal több járművet és 9,5 százalékkal több kerékpárt szállított, mint egy évvel korábban.

Kollár József vezérigazgató elmondta, hogy a cég modernizálását szolgáló, két évvel ezelőtt meghatározott 5 éves stratégiai terv 364 célfeladatának felét teljesíti a társaság az év végéig. Az ebben megfogalmazott beruházásokra az elmúlt két évben a korábbiaknál jóval többet fordítottak. A vezérigazgató a beruházások között említette egy katamarán, egy motoros hajó, valamint egy komp felújítását, továbbá vitorláskikötők bővítését.

Beszélt arról is, hogy a tulajdonos önkormányzatok által az ingyenes vagyonjuttatáskor vállalt utolsó tőkeemelés határideje hamarosan lejár. Az érintett önkormányzatok a sajtótájékoztató előtt tartott rendkívüli közgyűlésüket - melynek témája a kötelező tőkeemelés befizetésének módja volt - egyelőre felfüggesztették, az állammal jelenleg is folynak a tárgyalások - közölte a vezérigazgató. Az október 27-i határidőre felelős döntést fognak hozni - tette hozzá.

A balatoni fejlesztésekről szóló kormányhatározatban a Bahart céljaira nevesített 12,6 milliárd forintról szólva kifejtette, hogy abból 5,6 milliárd forint szolgálná a második balatoni kompjárat kiépítését, azonban a projekt megvalósíthatósági tanulmánya öt éves, elavult, ezért első lépésként újat kell készíteni. További 2,1 milliárd forintot szánnak közforgalmú kikötők - és 2,3 milliárdot a közforgalmú hajóflotta megújítására, továbbá 2,6 milliárdot gyorshajóflotta-fejlesztésre. "Idén még nem várható állami forrás, az majd a beruházásokhoz igazodóan érkezhet meg, ami több éves folyamat" - fogalmazott Kollár József. Hangsúlyozta: "A jelenlegi balatoni közlekedés nem kielégítő színvonalú, szükséges a különböző közlekedési ágak régiós szintű összehangolása és a tömegközlekedés fejlesztése a szárazföldön és a vízen is. Ez utóbbinak magasabb színvonalúvá és rugalmasabbá kell válnia."

Újságírói kérdésre a vezérigazgató közölte, a pár éve még jelentős elmaradásokkal küszködő társaság informatikai korszerűsítése folyamatban van, az online jegy vásárlási lehetőséget 2019-re tudják megteremteni.

Dónucz László értékesítési igazgató elmondta: 23 motoros hajóval és 4 komppal biztosították a szolgáltatásokat nyáron. A Bahart által üzemeltett 22 kikötő között 48 útvonalon közlekedtek hajójáratok. Összegzése szerint már tavaly sikerült a gazdasági válság előtti szintre emelni az utasforgalmat, új jegykiadó rendszert vezettek be, bővült a programhajó-kínálat. Bevált, hogy idén a menetrendszerinti hajókon animátorokat is alkalmaztak és társasjátékozni is lehetett. Kifizetődőnek bizonyult, hogy az előszezonban nem óránként, hanem már márciustól 40 percenként közlekedtek a kompok, és kedvező fogadtatása volt az idén bevezetett Bahart-kártyának, illetve számos kedvezménynek is.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart jegyzett tőkéje 4 milliárd forint, a tavalyi nettó árbevétele 2,6 milliárd forint volt, az évet 136 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta. Folyamatban van egy 500 millió forintos beruházási hitel felvétele a cég likviditásának javítására, és a meglévő hitelek átstrukturálására - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!