A Földművelésügyi Minisztérium közleménye

Belföld, 2017.12.15

    Budapest, 2017. december 15., péntek (OS) - Sikeresen zárultak a tárgyalások a búza export engedélyeztetése érdekében az egyiptomi növényegészségügyi hatósággal

A 2012 óta folyamatban levő egyeztetések eredményeként Egyiptom Mezőgazdasági és Talajvédelmi Minisztériuma 2017. december 10-én kiadta az engedélyt a magyar búza észak-afrikai országba irányuló exportjára. Ezzel elhárultak a búza kivitelünk előtt mindeddig fennálló akadályok, megszűntek a vonatkozó növényegészségügyi korlátozások.

Egyiptom növényegészségügyi import előírásai alapján a búza behozatala külön engedélyköteles. Az engedélyezési eljárást Egyiptom növényegészségügyi hatósága károsító kockázat elemzés (PRA) keretében folytatta le, amelyhez a részletes szakmai dokumentációt a Földművelésügyi Minisztérium szakértői állították össze a búza magyarországi károsítóiról és az ellenük történő védekezés gyakorlatáról. Az öt évig tartó szakmai és diplomáciai egyeztetések eredményeként az Egyiptomba irányuló búzaszállítások ezt követően megkezdődhetnek. A hivatalos tájékoztatás alapján a tengeri szállítások kizárólag a romániai Konstanca, illetve a szlovéniai Koper kikötőjéből lehetségesek.


Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!