A Jobbik együttműködési megállapodást írt alá az Adóskamarával

Belföld, 2018.02.16

A Jobbik együttműködési megállapodást írt alá a jogászokat, civil érdekvédőket és banki károsultakat tömörítő Adóskamarával - jelentette be a párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, hogy a megállapodással is szeretnék segíteni a devizahitelesek gondjainak megoldását.

A képviselő kijelentette: a hiteleket felvételkori árfolyamon kell forintosítani, a devizahitelek miatt elrendelt végrehajtásokat a probléma megoldásáig fel kell függeszteni, teljes körű kilakoltatási moratóriumot kell bevezetni és el kell számoltatni az érintett kereskedelmi bankokat.

Z. Kárpát Dániel az együttműködés céljaként nevezte meg, hogy rendezzék a devizahitelesek helyzetét. Kiemelte, hogy a Jobbik a parlamentben is képviselni fogja az Adóskamara 12 pontos, a devizahiteles probléma megoldására kidolgozott javaslatát. Hozzátette, nem tudnak azonosulni azzal, hogy a kormány piaci árfolyamon forintosította a hiteleket, ahogy azokat az ellenzéki véleményeket sem tudják elfogadni, hogy a hiteleket a költségvetés vegye át.

Ravasz László, az Adóskamara képviselője arról beszélt, hogy lassan kialakul egy összefogás a devizahitelesek között és az érintettek együtt próbálják megvalósítani a közösen alkotott programjukat.

Kiemelte, hogy az összes politikai párttól támogatást kérnek. Azt szeretnék, ha mindegyikük aláírna egy ilyen jellegű megállapodást, hogy megoldást találjanak a problémára - közölte. Szavai szerint ugyanis egy társadalmi problémáról, egy olyan rendszerhibáról van szó, amit csak akkor lehet megoldani, ha az emberek számára biztosítják az egyéni és társadalmi jogvédelmet - érvelt.

Kérdésre válaszolva Z. Kárpát Dániel azt mondta, amennyiben kormányra kerülnek, azonnali kilakoltatási és végrehajtási moratóriumot vezetnek be, egészen addig, amíg nem tudják felvételkori árfolyamon forintosíttatni a hiteleket.

A politikust, más témában is kérdezték, elsőként arról, hogy a sajtóbeszámolók szerint Márki-Zay Péter, független hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt az egyik fórumán úgy fogalmazott: "nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül". A politikus hangsúlyozta, nem tud arról, hogy a jelöltet Jobbik támogatja. Miközben elutasította az erőszakra buzdítást, hozzátette, hogy pártjukra "nem jellemző bármiféle erőszakos cselekmény gyakorlása a politikai élet során".

Az alelnöknél rákérdeztek az N1TV Facebook-oldalán megosztott bejegyzésre is, aminek szövege: "1672-ben egy csoportnyi dühös holland megölte és megette a miniszterelnököt. Csak mondom, ez is egy opció". A politikus megismételte, hogy mindenféle erőszakra buzdítást elítél. Szavai szerint az ügyben a televízió főszerkesztője már elnézést kért, ezért ő is lezártnak tekinti az ügyet.

Megkérdezték tőle azt is, hogy jászsági képviselőjelöltjük, Budai Lóránt 2012-ben Adolf Hitlertől és Szálasi Ferenctől származó idézeteket osztott meg a közösségi médiában. Z. Kárpát Dániel azt felelte, hogy ha a kérdésfeltevőnek az a legerősebb próbálkozása, hogy 2012-es idézeteket tud felhozni a Jobbikkal szemben, "akkor valamit nagyon, nagyon jól csinálunk". Ezután azt mondta, hogy Magyarország valódi problémáját nem 2012-es bejegyzések okozzák, hanem az, hogy a kormány nem oldja meg a devizahitelesek problémáit, nem alkot bérlakás-programot és "migránsok ezreit telepíti be (...) egy önkéntes és tudatos áttelepítési program formájában".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!