A Jobbik lehetővé tenné az elektronikus szavazást

Belföld, 2017.11.17

A Jobbik - kormányra kerülése esetén - 2022-től lehetővé tenné a voksok elektronikus leadását mind a választásokon, mind a népszavazásokon - közölte országgyűlési képviselőjük pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra gyorsnak, egyszerűnek és korszerűnek nevezte ezt a voksolási lehetőséget, amely könnyebbé tenné például a külföldön élő magyarok vagy a mozgásukban korlátozottak számára a szavazat leadását, de kiküszöbölné a határon túli magyarok szavazati lehetőségével kapcsolatos problémát is, azt, hogy jelenleg egy elhunyt nevében is leadható a voks.

Az előnyök közé sorolta még a gyors eredményszámítást, a költséghatékonyságot, vagy azt, hogy egy elektronikus rendszer figyelmeztethetné az érvénytelenül szavazókat is, így csökkenthető lenne az így leadott szavazatok száma.

A politikus arra is rámutatott: Észtországban 2005 óta él ez a kiegészítő lehetőség, és 2009-ben már az európai parlamenti választáson is használták azt.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök külföldi útjai 90 millió forintba kerültek, és kiderült: a kormányfő olyan svájci utakon is részt vett, amelyről nem adtak tájékoztatást, Dúró Dóra azt mondta, mindez szerinte komoly nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, ezért azt szorgalmazta, hogy a kormányfő szigorúbb vizsgálaton essen át.

Egy másik kérdés azt érintette: a Mandiner újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen jobbikos politikusok antiszemita kijelentéseket tettek, most a holokauszt áldozatainak számán viccelődtek. Dúró Dóra az újságírókat az ügyben a Jobbik sajtóosztályához irányította, és közölte: személyes véleményét sem közli, az ugyanis nem témája egy sajtótájékoztatónak, azt csupán a barátaival osztja meg.

Ugyancsak kérdést kapott Havas Henrik Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről szóló könyvéről is, miután a szerző egy interjúban azt nyilatkozta: Vona Gábor célja a koalíció. Dúró Dóra kijelentette: a Jobbik továbbra is egyedül kívánja megméretni magát a választáson és legyőzni a Fideszt, senkivel nem lépnek koalícióra. Egy választás utáni esetleges együttműködést firtató kérdésre leszögezte: nem lépnek koalícióra baloldali pártokkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!