A Jobbik módosítaná a tiltott adatszerzés tényállását

Belföld, 2017.08.08

A Jobbik módosítaná a büntető törvénykönyvben a tiltott adatszerzés tényállását annak érdekében, hogy bármely helyiség lehallgatása, átkutatása illegális legyen a használó tudta nélkül - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus - aki benyújtotta javaslatát az Országgyűlésnek - azt mondta: vitatja a Kúria korábbi érvelését, miszerint csak magánlakásban lehet tiltott adatszerzést elkövetni.

Ez abszurd, ezért mielőbbi korrekció indokolt - hangoztatta, példaként hozva, hogy jelen pillanatban legális az MTVA-nál történt vezetői lehallgatás és egy magáncég női mosdójába perverz céllal telepített kamera is.

Staudt Gábort kérdezték arról, hogy a kormányhivatalok soron kívül ellenőrzik a területükön lévő plakáthelyeket. Értékelése szerint alkotmányellenes az a jogszabály, ami alapján ezt megtehetik.

Egy másik kérdésre azt is kijelentette: a béruniós plakátokhoz nincs köze a Jobbiknak, de örülnek, hogy valaki felkarolta a kezdeményezést.

A jobbikos politikust faggatták Vona Gábor pártelnök nyugdíjasokra vonatkozó mondatairól is. Staudt Gábor azt felelte: a bejegyzés figyelemfelhívás egy valós problémára, nem bocsánatot kell kérni, hanem beszélni kell arról, hogy alakulhatott ki Magyarországon, hogy "a nyugdíjasok radikalizálódnak".

Kérdésre radikalizálódásnak nevezte, egyre sűrűbben fordul elő, hogy baloldali és fideszes nyugdíjasok "véresre verik egymást" a véleménykülönbségek miatt, egy földre kerülő 50 kilós nőt pedig egy nyugdíjas "a kis papucsával még jól megtapos".

"Ott még nem tartunk, hogy fegyvert fognak, (...) de ne is jussunk el idáig" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!