A kormány déli nyitás stratégiájáról szóló képzés indul a Lakitelek Népfőiskolán

Belföld, 2017.02.20

Szakmai képzést indít Afrika Kollégium elnevezéssel március végén a lakiteleki népfőiskola. A kurzus célja a kormány déli nyitás stratégiájának részét képező Afrika-politika bemutatása - közölte az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-vel.

Lezsák Sándor elmondta: a képzés a déli nyitás stratégia célkitűzéseit és eszközrendszerét, valamint a külgazdasági megfontolásokat mutatja be, továbbá megismerteti a legfontosabb célországokat is. A Lakitelek Népfőiskolán zajló előadásokra és műhelymunkára olyan 35 év alatti fiatalokat várnak, akik tanulmányaik vagy munkájuk révén érdeklődnek a téma és a régió iránt. A kollégiumon való részvétel azonban hasznos lehet azok számára is, akik a későbbiekben szeretnének foglalkozni a déli kontinenssel - fogalmazott. Kiemelte, hogy az érdeklődők megismerhetik egyebek mellett a déli nyitás előzményeit, indokoltságát és eredményeit; a térségben kialakult konfliktusok gyökereit, a békefenntartást, valamint a régió kapcsolatát Magyarországgal. A kollégium tagjai hazánkban egyedülálló szaktudásra, elméleti és gyakorlati ismeretekre tehetnek szert - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy az oktatás 2017 márciusa és 2019 tavasza között, negyedévente egy bentlakásos hétvégi képzés formájában, míg nyaranta többnapos szabadegyetem formájában zajlik. Az első kurzusra február 25-éig lehet jelentkezni. A nevezési lap letölthető a népfőiskola honlapjáról, a www.nepfoiskola.lakitelek.hu oldalról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!