A Mikulásgyár Alapítvány közleménye

Belföld, 2017.12.05

(OS) - Londontól Balatonfüredig hatalmas az adományozói kedv.  Három nap alatt 11.000.000 kg ajándék érkezett a Mikulásgyárba.

Az első néhány nap tapasztalata azt mutatja, hogy sokféle adomány hoznak magánszemélyek és cégek egyaránt. Továbbra is nagy szükség van tartós élelmiszerre és tisztító- tisztálkodószerekre, hiszen a rászoruló családok számára ezeknek az alapvető cikkeknek a megvásárlása is nehéz.

A Mikulásgyár még csak néhány napja működik, de már most tisztán látszik, hogy az adakozókedvű emberek száma idén is növekedett. Az adományokat postán is fel lehet adni, valamint a Lurdy bevásárlóközpontba és Toyota autószalonokba is bevihetjük a csomagokat. A Hungaroringre is várják az ajándékokat, ott is bázist épített a Mikulásgyár. Balatonfüreden is leadhatjuk az adományok egy részét. Itt Füred Kapitány, a turisztikai szakemberek által létrehozott mesehős bázisán várják a használt játékokat. Ugyanakkor Londonban is van már gyűjtőpontja a Mikulásgyárnak. Az ott dolgozó magyarok segítségével gyűlnek az ajándékok a karitatív akció javára.
Az adománygyűjtő akció december 22-ig tart. - nyilatkozta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa.

Kiadó: Mikulásgyár Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!