A miniszterelnök üzenetét tolmácsolta Latorcai Csaba a reformáció rimaszombati évfordulós ünnepségén

Belföld, 2017.11.17

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő szavait tolmácsolta a gyülekezeti közösségnek Latorcai Csaba, a Miniszterelnökségtársadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára pénteken Rimaszombaton, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Fény a sötétség után című ünnepségén.  A reformáció a hit és a nemzeti érzés bástyája - hangsúlyozta üzemetében többi között a kormányfő.

"Ötszáz évvel ezelőtt elődeink még nem sejthették, hogy hitéletük megújításával megváltoztatják a világot. Ma már tudjuk,hogy az anyanyelvű bibliafordításokon és énekeken túl nekik köszönhetjük az önálló és öntudatos gyülekezetek megalapítását is,amelyek az évszázadok során nemcsak a hitnek, hanem a nemzetiérzésnek is bástyái lettek. Örömmel tölt el, hogy a reformáció áldásaiért érzett hálán túl összeköt bennünket a közös múlt, a közös hitvalló ősökre való emlékezés és a közös jövő gondolata is" - idézte a helyettes államtitkár a reformáció 500. évfordulójának ünnepi zsinatán a kormányfő üzenetét.

Ezt követően Latorcai Csaba átadta a Pálóczi Czink István-díjat Erdélyi Géza nyugalmazott püspöknek és Harm Jan Boiten nyugalmazott lelkésznek, majd Hafenscher Károllyal, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztossal közösen leleplezte Gáspár Péter alkotását, amelyet a szobrászművész a gályarab prédikátorok és tanítók emlékére készített el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!