Cseresnyés Péter, úgyis mint a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) az ünnepségen arról beszélt, hogy mára ugyan sokkal kisebb a megyében az olajipar jelentősége, mint az 1930-as, 1940-es években volt, de emlékeztetni kell arra, hogy "a zalai emberek anyagi, egzisztenciális felemelkedése" az olajiparnak köszönhető.

Felidézte, hogy az első sikeres fúrások helyszínén, Bázakerettyén, Budafán még utak sem nagyon voltak 1937-ben, ebből a helyzetből emelte ki a megyét a kőolaj- és földgázbányászat. Kiépültek az utak, ma is országos jelentőségű építészeti emléknek számító lakótelepeket emeltek, Nagykanizsa lett az olajipar központja. Az ezt követő évtizedekben ezrek dolgoztak ebben az iparágban, Nagykanizsán volt az olaj- és gázipari szakemberek képzőhelye is - sorolta az államtitkár.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy Trianon után olaj nélkül maradt Magyarország, ezért a Bethlen-kormány idején eladott koncessziós jogokkal 1923-ban először brit cég próbálkozott a kutatással, majd miután nem járt eredménnyel, egy amerikai társaság ért el sikert 1937-ben. A dél-zalai Budafán megkezdett olajkitermelésnek köszönhetően négy évvel később már az egész ország kőolajszükségletét fedezni tudták a zalai kutak.

A most felállított emlékmű történetét ismertetve beszélt arról, hogy az 1960-as években a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (DKG) dolgozói készítették el a nyolcméteres fém makettet, amely a közelmúltig az egykori cég, majd utódjainak alsóbélatelepi üdülőjében állt. A Balaton-parti ingatlan eladása azonban kérdésessé tette jövőjét, ezért kezdeményezték, hogy Nagykanizsára helyezzék át.

A jogutód OT Industries felajánlásaként a nagykanizsai központú Rotary Fúrási Zrt. és a RIG Service Zrt., továbbá a Szabadics Zrt., az Anda Kft. és a Mol Bányász Szakszervezet közreműködésével újították és állították fel a 61-es főút Csónakázó-tóhoz vezető körforgalmú kereszteződésében.

(FOTÓ)