A Párbeszéd támogatja az önkormányzati dolgozók sztrájkját

Belföld, 2017.07.17

A Párbeszéd "teljes mellszélességgel" támogatja az önkormányzati dolgozók hétfői sztrájkját és a közszolgálati dolgozók bérköveteléseit - közölte Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Tordai Bence azt mondta: a Párbeszéd méltatlannak tartja, hogy egyes közalkalmazotti csoportok fizetését 2008 óta nem emelték. Felszólította a kormányt, hogy minden önkormányzat számára biztosítsa a béremeléshez szükséges kereteket, és tegye lehetővé, hogy megkapja a munkájáért járó anyagi elismerést az a több tízezer ember, aki kilenc éve nem részesült bérfejlesztésben.

Úgy vélte: "az Orbán-rezsim oszd meg és uralkodj politikát" alkalmaz a közszolgálati dolgozók esetében is. Azért verték szét az egységes közalkalmazotti bértáblát és azért fordították egymás ellen ezeket a munkavállalói csoportokat, hogy a különböző életpályamodellek ígéretével sakkban tartva őket kényszerítsék ki a lojalitásukat - fogalmazott.

Közölte: Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kormányra kerülve visszaállítaná az egységes közalkalmazotti bértáblát, valamint a Párbeszéd támogatná, hogy az alapilletmény a jelenlegi 38 ezer forintról 60 ezerre emelkedjen és visszaállítanák a közszolgálati tisztviselők július 1-jei munkaszüneti napját is.

Jelezte: Karácsony Gergely Zugló polgármestereként a kerületben már visszaállította ezt a munkaszüneti napot, és az önkormányzat saját forrásból 15 százalékos béremelést adott az önkormányzati dolgozóknak.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezetei hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. Boros Péterné, a szakszervezet elnöke azt mondta: ötezernél többen vettek részt a béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!