A tavalyinál több előadást láthatott a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban

Belföld, 2017.05.26

A tavalyinál több, 343 előadást láthatott a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban a 2016-2017-es évadban, a társulat emellett 12 alkalommal vendégjátékon is részt vett - közölte a főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.

Az operatagozat 99 szegedi előadáson játszott, és hatszor más helyszíneken léptek föl - mondta Gyüdi Sándor a színház évadzáró társulati ülésén. Hozzátette: hat premier és négy továbbjátszás szerepelt a műsoron.

A most záruló évadban nyolc bemutatót tartó drámatagozat 168 előadással lépett föl a csongrádi megyeszékhelyen és négy vendégjátékon szerepelt. A Szegedi Kortárs Balett művészei 25 alkalommal játszottak a Tisza-parti városban.

A teátrum legnépszerűbb produkciója az évadban az Evita című musical volt 15 500 nézővel, a Parázsfuvolácskát, Mozart operájának gyermekváltozatát pedig mintegy 14 500-an látták.

Gyüdi Sándor úgy fogalmazott, a szegedi nem gazdag színház, az önkormányzat erejéhez mérten támogatja teátrumát. A főigazgató megjegyezte, az öt nagy vidéki nemzeti színház állami támogatása együttesen 2,5 milliárd forint, holott ezeknek egyszerre kell több műfajban is a régió közönségét szolgálniuk. A direktor reményei szerint jövőre azonban növekedhet az intézmény állami támogatása, melyből régóta halogatott beruházások valósulhatnak meg, és emelkedhet a dolgozók jövedelme is - tette hozzá.

Az évadzárón adták az színház és a város művészeti elismeréseit. A Vaszy Viktor-díjat az társulat szavazatai alapján Cseh Antal operaénekes, a Makó Lajos-díjat a prózai társulat döntése értelmében Rédei Roland színművész, az Imre Zoltán-díjat Hortobágyi Brigitta táncművész, az énekkari nívódíjat Somogyvári Tímea Zita énekművész, a Varga Mátyás-díjat pedig Udvardi Tibor kapta. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját Borovics Tamás és Kárász Zénó színművész érdemelte ki. A Szegedi Operabarátok Egyesületének tagjai az évad énekesének László Boldizsárt, az évad opera-énekesnőjének Kónya Krisztinát, az évad ifjú énekesének Kiss Andrást választották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!