Áder: az időnk egyre kevesebb, a felelősségünk egyre nagyobb

Belföld, 2018.09.14

A klímaváltozás elleni cselekvésre az időnk egyre kevesebb, a felelősségünk viszont egyre nagyobb - mondta Áder János államfő pénteken a San Franciscó-i Global Climate Action Summit klímacsúcson elmondott beszédében.

Áder János San Franciscóban A köztársasági elnök a szubnacionális szervezetek szerepét hangsúlyozta a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, hozzátéve: ezen földrajzi egységek tudják fenntartani a párizsi klímamegállapodás után megtorpant lendületet.

Reményét fejezte ki, hogy kezdeményezésére hamarosan a küzdelem ezen szereplői is, a városok és a tartományok is csatlakozhatnak a párizsi megállapodáshoz.

Az államfő a konferencián elhangzottakat úgy összegezte: ma már nem a Föld atmoszférája a kérdés, hogy mi történik vele, hanem civilizációnk jövője a tét.

Áder János előadásában elmondta, hogy Magyarország az egyike annak a huszonegy országnak, amelyek 1991 óta úgy tudták 50 százalékkal növelni a GDP-t, hogy közben 15 százalékkal csökkentették energiafelhasználásukat és 32 százalékkal az üvegház hatású gázok kibocsátását.

Ismertette a magyar kormány klímastratégiájának fontosabb elemeit is, amely szerint Magyarország 2050-re 85 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, az áramtermelést pedig 2030-ra 90-95 százalékban szén-dioxid-mentessé teszi az atom- és a napenergia felhasználása révén.

Beszámolt arról is, hogy Budapest mellett további huszonhárom magyar város csatlakozott a klímánk védelme érdekében szükséges cselekvés gyorsítását szorgalmazó Under 2 mozgalomhoz, így az ország lakosságának mintegy 40 százaléka részese annak.

Az államfő két magyar találmányra is felhívta a figyelmet: az egyik a mezőgazdasági termelés metánkibocsátásának 80 százalékos csökkentése mellett eredményez jobb minőségű tej- és hústermékeket, míg a másik a talaj vízmegtartó képességét növeli 40-50 százalékkal.
(MTI)

Galériánk

Áder János San Franciscóban Áder János San Franciscóban Áder János San Franciscóban Áder János San Franciscóban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!