ÁEEK-főigazgató: adatokra van szükség az egészségügyben

Belföld, 2017.06.12

Mérhető, azonos standardok által mért adatokra van szükség ahhoz, hogy a kormány pontos képet kapjon a magyar lakosság egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátórendszerről - mondta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója az MTI-nek hétfőn.

Németh László azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az ÁEEK közzétette a Magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelési jelentése 2013-15 című dokumentumot honlapján.

A Magyarországon most először elkészült átfogó jelentés 76 indikátort használ a 2013-15 közötti időszak elemzésére, és fogalmaz meg megállapításokat az ellátórendszerről, annak hozzáférhetőségéről, finanszírozásáról, a lakosság egészségi állapotáról és életkilátásairól.

Németh László az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy ez a kormányzat és egészségügyi vezetés szembe mer nézni a tényekkel oly módon, hogy ezt bemutatja és publikussá is teszi.

2010 előtt még csak nem is érdekelte a döntéshozókat a valóság, a magyar emberek egészségi állapota, soha nem készült ilyen átfogó felmérés, sem cselekvési terv - mondta.

A főigazgató hozzátette: a jelentés rávilágít arra, hogy hol tart ma a magyar lakosság egészségi állapota, a magyar egészségügy, és választ ad arra, hogy hol kell abba beavatkozni, milyen népegészségügyi programokra van szükség, ahhoz hogy minél kevesebben legyenek betegek.

Ha ilyen felmérés készült volna 10 éve, az előző kormányok alatt, több százezer ember életét menthettük volna meg és lenne most jobb az egészségi állapota - mondta Németh László.

Az ÁEEK fennállása óta arra törekedett, hogy az ágazat átlátható legyen mind gazdasági, mind ellátási oldalról - tette hozzá.

Az elmúlt 30-40 év és a baloldali kormányok folyamatos pénzkivonásának a következménye az, ahol most tart az egészségügy - mondta Németh László, leszögezve: kormányzat még ilyen sokat nem tett az ágazat javulásáért, fejlődéséért, mint 2010 óta.

Ide kell érteni a beruházásokat, az eszközbeszerzéseket, a béremelést és a szűrési programok elindítását - tette hozzá.

A főigazgató kiemelte, azon kell dolgozni, hogy visszaállítsák az ágazatban azt a bizalmat, amelyet az elmúlt évtizedek leromboltak, azonban ez mérhető, összehasonlító adatok nélkül nem fog menni.

Az ellátórendszer felmérését minden évben el fogják végezni, és annak összegzését nyilvánosságra hozzák - jelentette ki Németh László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!