Alkotmánybírósághoz fordul a plakáttörvény miatt a Jobbik

Belföld, 2017.06.23

A Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul, mert véleményük szerint a Fidesz "lábbal tiporta" az alaptörvényt annak érdekében, hogy szigoríthassa a politikai reklámok kihelyezését és ezzel elhallgattassa a plakátkampányukat.

A párt frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a pártok gazdálkodásáról, finanszírozásáról szóló jogszabályokat az alaptörvény rendelkezései miatt csak kétharmados többséggel lehetne módosítani. A Fidesz viszont egy egyszerű, feles többséggel elfogadható jogszabállyal próbált "trükközni" - közölte Volner János.

A politikus kijelentette, hogy a médiában egyedül a plakátok piacán volt több-kevesebb egyensúly a kormány és az ellenzék között. A mostani vitának az volt a tétje: mi lesz a demokráciával, hogy Orbán Viktor keresztülviheti-e "diktátor módon" az akaratát vagy pedig Magyarország megmarad-e egy uniós jogállamnak - fogalmazott a képviselő.

Az Országgyűlés a településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította a politikai reklámok kihelyezését pénteki rendkívüli ülésén. Az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabály módosítását 123 igen és 68 nem szavazattal fogadta el a parlament.

Az új passzusok előírják a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek, továbbá a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi.

Ezen rendelkezések elfogadásához egyszerű többség is elegendő volt az ülésen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!