Államtitkár: jól halad a természetvédelmi akcióterv megvalósítása

Belföld, 2021.09.03

A pandémia okozta válság ellenére jól halad a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, valamint annak kiemelt pontja, a Zöld busz program megvalósítása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Kaposváron pénteken.

Steiner Attila a program kaposvári tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország vállalta, hogy 2050-re klímasemleges országgá válik. E cél elérésében fontos lépés a közlekedésből eredő szén-dioxid kibocsátás csökkentése, amely ma az ország emissziójának 20 százalékáért felelős.

Jelezte, a kormány 36 milliárd forintot fordít a Zöld busz programra a következő években, biztosítva, hogy a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő, elektromos hajtású járművek kerüljenek forgalomba a helyi közösségi közlekedésben.

A Zöld busz program mintaprojektként indult egy évvel ezelőtt, a különböző gyártóktól érkezett buszokat különböző évszakokban és domborzati viszonyok között próbálhatták ki az utazók a 25 ezer lakosnál népesebb városokban - jegyezte meg.

Hozzátette, ezalatt sok tapasztalatot szereztek, nagy mennyiségű adat gyűlt össze, amely segíti a program fejlesztését.

Steiner Attila utalt rá, a május 31-én lejárt pályázaton 80 százalékban támogatták elektromos autóbuszok vásárlását és 60 százalékban töltőinfrastruktúra kiépítését.

A kezdeti 4,7 milliárdos keretet 18,37 milliárdosra növelték, lehetőséget adva 123 elektromos busz beszerzésére - közölte. Rámutatott, ebből 104 a Volánbuszé, a járművekből 40 már meg is érkezett a napokban és az eucharisztikus konferencia idején tesztelheti az utazóközönség.

Az államtitkár szólt arról, hogy a 123 busz évente minimum 8 ezer tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesíti a környezetet, ezt a mennyiséget 120 ezer kifejlett fa tudná megkötni.

Az új járművek üzemeltetése a környezetvédelmi hatások mellett a pénztárcának is kedvező, működtetésük a dízelüzeműhöz képest 60 forinttal olcsóbb kilométerenként, ami évi 400 millió forint megtakarítást jelent a közszolgáltatóknak.

Steiner Attila kiemelte, több finanszírozási lehetőséget is vizsgálnak a program kiterjesztésével, az elektromos buszok meghonosításával összefüggésben.

"Hamarosan új pályázatokat is megnyitunk, hogy minél több város be tudjon kapcsolódni a programba" - közölte.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt mondta, a somogyi megyeszékhely idén két elektromos buszt vásárol, a teljes helyijáratú autóbuszflotta cseréjét 2028-ra tervezik.

A településvezető hozzátette, hogy emellett szeretnék, ha a hulladékszállító, tisztító és utcaseprő járműveik is elektromos meghajtásúak lennének, mert így tudnak a klímavédelem éllovasai maradni és jó példát mutatni Magyarországon, továbbá Európa hasonló nagyságú városai körében.

Kaposvár azért kezdett hozzá különböző zöldberuházásokhoz, mert a városvezetés szeretné, hogy az itt élők egészségesebbek legyenek, valamint kedvezőek maradjanak a szolgáltatások árai - hangoztatta.

A politikus példaként hozta fel, hogy a város közösségi közlekedését a 2015-ben vásárolt 40, sűrített földgázzal és cukorgyári melléktermékből nyert biogázzal működő buszok biztosítják, idén adták át a 200 hektáros napelemparkot, és folyamatban van a távfűtőmű korszerűsítése, amelynek eredményeként már nem földgáz, hanem megújuló energia hasznosításával biztosítják 20 ezer ember otthonának hőellátását.

Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője a zöldberuházások fontosságára utalva azt mondta: "aki ma olajért kapkod, az néhány évtizeden belül levegőért fog".

"Mi vagyunk az a generáció, aki a saját bőrén érzi a klímaváltozást, mi vagyunk az a generáció, amely megmentheti az emberiséget" - hangoztatta.

A politikus szavai szerint "a természet azt üzeni nekünk, hogy amit eddig csináltunk, hagyjuk abba és kezdjünk el valami teljesen újat", vagyis újratervezésre, újraindításra van szükség. Úgy vélte: ebbe kiválóan illeszkedik az új elektromos buszok forgalomba állítása.

Turnai Károly, a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a MAN egyik elektromos autóbuszát egy hónapon keresztül tesztelték Kaposváron, a tapasztalatok a járművezetők és az utasok szempontjából is kedvezőek voltak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!