ÁSZ: javult a KDNP gazdálkodásának szabályszerűsége

Belföld, 2017.08.11

Az Állami Számvevőszék utóellenőrzésének megállapítása szerint javult a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) gazdálkodásának szabályszerűsége.

A számvevőszék pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a párt vagyongazdálkodásának szabályszerűségét az ÁSZ a 2012 és 2013 közti időszakra vonatkozóan ellenőrizte, majd a nyilvánosságra hozott jelentésben intézkedést igénylő megállapításokat is tett. Erre reagálva a párt hat feladatot határozott meg intézkedési tervében. A most befejeződött utóértékelés azt vizsgálta, hogy a tervben meghatározott feladatokat a KDNP végrehajtotta-e.

Az ÁSZ vizsgálatában megállapította, hogy a párt a feladatok jelentős részét végrehajtotta. Gondoskodott belső szabályzatai alapszabályban előírtaknak megfelelő szabályos jóváhagyásáról, a munkaszerződések és azok módosításainak a munkáltatói jogokat gyakorló aláírásáról, valamint utasítás kiadásáról arra vonatkozóan, hogy a pénztárellenőrzések a megyei és helyi szervezeteknél a pénzkezelési szabályzatban foglalt előírásoknak megfelelő gyakorisággal történjenek - írták.

Hozzátették, hogy kettő feladatot részben, egyet nem hajtottak végre.

Kifejtették, hogy a KDNP az immateriális javak értékcsökkenésének főkönyvi nyilvántartásokban való elszámolása a jogszabály előírásainak megfelelően, számszakilag pontosan megtörtént, az eszközök és források értékelési szabályzat tartalmazta a forgatási célú értékpapírok mérlegértékének megállapítása esetén választott értékelési eljárást, továbbá a párt intézkedett a bizonylati elv és bizonylati fegyelemre vonatkozó előírások betartása érdekében is. A pénzkezelési szabályzatban a bevételek és kiadások határidőben történő rögzítésére, valamint az analitikus és a főkönyvi nyilvántartások egyeztetése és ellenőrzése lehetőségének biztosítására vonatkozó feladatait nem hajtotta végre - írták. A megyei pénzügyi ellenőrző bizottságok az alapszabályban foglalt rendelkezéseknek megfelelően minden megyében megalakultak, azonban az alapszabályban előírt ellenőrzési feladataiknak elvégzését dokumentumokkal nem igazolták. A párt szintén nem gondoskodott arról, hogy szervezetei rendelkezzenek szervezeti és működési szabályzattal.

A hiányosságok miatt az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult a párt elnökéhez, hogy intézkedjen a párt gazdálkodása szabályszerűségében és elszámoltathatóságában rejlő kockázatok megszüntetése érdekében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!