ÁSZ: lezárult három egyetem utóellenőrzése

Belföld, 2017.12.14

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzése szerint a Kaposvári Egyetem és a Debreceni Egyetem javította működésének szabályozottságát, a Szegedi Tudományegyetemen azonban egyes szükséges intézkedések elmaradtak, emiatt továbbra is fennáll a vagyonvesztés veszélye.

Az ÁSZ internetes portálján, a www.aszhirportal.hu-n felidézte: 2014-ben és 2015-ben elvégezte mind a 28 állami és két egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény átfogó ellenőrzését, amelyek során súlyos gazdálkodási szabálytalanságokat tárt fel.

A számvevőszék a három egyetem vonatkozásában a 2009 és 2013 közötti gazdálkodás és működés szabályszerűségét ellenőrizte, jelentéseit 2015 elején hozta nyilvánosságra.

Az utóellenőrzések során az ÁSZ azt vizsgálta, hogy az egyetemeken végrehajtották-e a korábbi számvevőszéki jelentések alapján készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat.

A Kaposvári Egyetem utóellenőrzése a 2015. február 24. és 2017. június 21. közötti időszakra terjedt ki. Az intézmény az intézkedési tervében meghatározott hat feladat közül négyet határidőre, egyet azon túl, egyet pedig csak részben hajtott végre.

A kancellár utasítást adott ki a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályi előírások, valamint a térítési díjakkal és költségtérítésekkel kapcsolatos számlaadási kötelezettség betartására, a térítési díjak és költségtérítések önköltségszámításon alapuló megalapozására, továbbá a vagyongazdálkodási terv és a fejlesztések indításának a fenntartó egyeztetésével történő, szenátus általi elfogadására. A kancellár - határidőn túl - intézkedett a kockázatkezelési szabályzat aktualizálásáról is.

Az egyetem elvégezte a gazdálkodás szempontjából meghatározó belső szabályzatok aktualizálását, de a jogszabályi előírások ellenére elmaradt a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrend aktualizálása, így e beszerzések lebonyolítását nem szabályozták - írták. Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordul az egyetem kancellárjához, hogy szüntesse meg a feltárt hiányosságokat.

A Szegedi Tudományegyetem utóellenőrzése a 2015. március 17. és 2017. május 15. közötti időszakra terjedt ki. Az ÁSZ megállapította: az intézkedési tervben meghatározott tizenhét feladatból kettőt határidőre, tízet azon túl, egyet részben hajtottak végre. Három feladat végrehajtása elmaradt, míg egy intézkedés nem volt időszerű.

Az intézkedési tervben foglaltak ellenére az egyetem nem gondoskodott a közérdekű gazdálkodási adatok közzétételéről a közpénzügyek átláthatósága érdekében. A térítési és a szolgáltatási díjakat önköltségszámítás továbbra sem támasztotta alá. Az egyetemnek nem volt a jogszabályoknak megfelelően elfogadott vagyongazdálkodási terve - sorolták. Az ÁSZ felhívta az egyetem kancellárját, hogy szüntesse meg a feltárt hiányosságokat.

A Debreceni Egyetem utóellenőrzése a 2015. április 30. és 2017. június 21. közötti időszakra terjedt ki. Az ÁSZ megállapította: az egyetem a meghatározott hat feladatból három feladatot határidőre, kettőt azon túl, egy feladatot részben hajtott végre. A feladatok végrehajtásával az ÁSZ által korábban jelzett szabálytalanságok jelentős részét megszüntették.

Megtörtént az önköltségszámítási szabályzat aktualizálása, és megerősítették a közbeszerzési eljárás ellenőrzését, amelyben kiemelt feladatot kapott a kancellár. Emellett megszüntették az egyetem gazdasági társaságaiban az összeférhetetlenséget eredményező felügyelőbizottsági tagságokat - sorolták. Ugyanakkor a devizaszámlák kezelésének vizsgálatát nem végezték el, ezzel ezen a területen elmaradt a gazdálkodási szabályok maradéktalan betartásának kontrollja. A számvevőszék felhívta az egyetem kancellárját, hogy szüntesse meg a feltárt hiányosságokat.

Az ÁSZ megállapította, hogy a fenntartói jogkört gyakorló Emberi Erőforrások Minisztériuma mind a Kaposvári Egyetemhez, mind a Szegedi Tudományegyetemhez kapcsolódó feladatait határidőre végrehajtotta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!