Átadták a Paks-Cece közötti út Fejér megyei szakaszát

Belföld, 2020.06.24

Átadták a Paks-Cece közötti út Fejér megyei szakaszát szerdán Cecén, a 6231-es számú, közel kilenc kilométeres útszakasz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, nettó 800 millió forintból újult meg.

A Közlekedésfejlesztés Fejér megyében II. című projekt keretében felújított út ünnepélyes átadásán Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a 2010 előtti időszakban jelentős karbantartási lemaradás halmozódott fel a 32 ezer kilométeres országos közúthálózaton, ezért a kormány célirányos felújítási programokat indított.

Elmondta, hogy 2010 és 2019 között több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, míg 2020-ban 214 útfelújítási projekt valósulhat meg 642 kilométeren, több mint 95 milliárd forintból.

Az államtitkár megjegyezte, hogy tavaly a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban országszerte közel 160 útszakasz újult meg több mint 500 kilométeren 65 milliárd forintból.

Mosóczi László beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések a védekezés első szakaszában nem okoztak jelentős késedelmet a közlekedésfejlesztésben, sőt a kijárási korlátozások miatt visszaeső autóforgalom biztonságosabb kivitelezését tett lehetővé. Mint mondta, a márciusban megkezdett útfelújítási szezonban június végéig országszerte 68 projekt készül el 175 kilométeren 18 milliárd forintból.

Az államtitkár közölte, hogy Fejér megyében idén tizenegy útszakasz újulhat meg több mint 43 kilométeren, 4,5 milliárd forintból.

Mosóczi László kifejtette, hogy előkészítés alatt van Fejér megye déli része hiányzó gyorsforgalmi útkapcsolatának kiépítése is több sztráda összekapcsolásával: az M7-es és a 710-es főút új csomópontjától induló M8-as gyorsforgalmi út a Balaton mellől Dunaújvároson át Kecskemétig vezetne, és a száz kilométeres szakasz a dunaújvárosi Pentele hídon át, a fővárost elkerülve köti majd össze a nyugati és keleti országrészeket.

Szintén Fejért érintő elképzelés és a kormány vizsgálja az M1-esről Komáromnál elágazó, Székesfehérváron át az M8-as tervezett nyomvonaláig tartó 13-as, 81-as és 63-as főutak négysávúsításának lehetőségét is - tette hozzá.

Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az út történetét idézte fel: a 6231-es út az 1950-51-es államháztartási reform keretében komoly műszaki beavatkozáson esett át, majd az 1970-es évek közepétől a kilencvenes évek elejéig jelentős munkaerő áramlott a paksi atomerőmű építkezéseire. Úgy vélte, Paks 2 építésével ismét nagy lesz a forgalom az úton, így valóban időszerű és fontos volt az útszakasz rendbetétele.

Hesz Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fejlesztési és felújítási igazgatója közölte, hogy Cece belterületén a makadám rendszerű régi burkolatra új aszfaltréteg került, míg a megyehatárig futó külterületi szakaszra két új aszfaltréteget húzott a Strabag Építő Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. alkotta konzorcium. Emellett két kisebb híd is megújult a február vége és június eleje közötti kivitelezési időszakban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 6231-es út felújítása nem áll meg a megyehatárnál, mert a Tolna megyei szakaszra már kiírták a közbeszerzési eljárást, és várhatóan július végén, augusztus elején ott is elkezdődik a kivitelezés.

Az igazgató megemlítette még, hogy a TOP-programban Fejér megye 3,4 milliárd forintot nyert útfejlesztésekre, ebből további két útszakasz újul meg: a Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út Nagyvenyim és Mezőfalva közötti szakaszát 2018-ban átadták, míg a Mezőfalva-Sárbogárd közötti szakasz felújítása kilencven százalékos készültségű és szeptember végére elkészül. (FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!