Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját

Belföld, 2021.11.03

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdaságtudományi Karának új, 200 fő befogadóképességű - heti 10 ezer vizsga lebonyolítására alkalmas - teljesen digitalizált vizsgaközpontját szerdán Budapesten.

Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Szentkirályi utcai egykori Balaton Kávéház épületében kialakított létesítmény avatóján kiemelte: a zárt vizsgakörnyezetben ötvözhetők az online vizsgáztatás zöld, környezetbarát, időtakarékos megoldásai a számonkérés "fairebbé", versenyképesebbé tételével.

A központ révén a kar képessé válik évi 200 ezer vizsga lebonyolítására, amivel évente egymillió papírlapot, azaz öt tonna papírt lehet megspórolni - jelezte György László, kitérve arra is, hogy a papíralapú vizsgáztatás esetében könnyebben tudnak puskázni a hallgatók, amire az új vizsgaközpontban nem lesz lehetőségük.

Borhy László, az ELTE rektora felidézte, hogy az egyetem korábbi Gazdaságtudományi Intézete augusztus óta önálló egyetemi karként működik. A központ átadását egyúttal az ELTE-n és az országban is egyedülállónak nevezte, majd azt hangsúlyozta: egyetemük stratégiájának meghatározó eleme az innováció.

Scheuer Gyula kancellár köszöntőjében a többi között óriási lehetőségnek nevezte az intézet önálló karrá alakulását, mivel a gazdaságtudományi képzések a legvonzóbbak a diákok számára.

Andor György, a kar dékánja arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek és a koronavírus-járvány alapvetően változtatta meg az oktatást, miközben a számonkérések hagyománya alig változott. Elkészültek a távoktatás digitális tananyagai, azok kontrollált számonkérésének lehetősége azonban hiányzott - mutatott rá.

Közölte: a Szentkirályi utcai ingatlant, a megvásárlása után, száz nap alatt, rendkívüli sebességgel felújították.

Andor György a központ bejárásán részletesen bemutatta a vizsgáztatás menetét, amely teljesen elektronizált, a hallgatók nem használhatnak sem tollat, sem papírt; a hallgatók a rendszerbe való belépés után eltérő sorrendben kapják meg a vizsgakérdéseket, a velük szomszédos képernyőket védelemmel blokkolják, így azok nem láthatók a számukra.

A dékán kiemelte azt is, hogy a központ három hete üzemel, és eddig 20-25 ezer vizsgát bonyolítottak le. A vizsgaközpont 1600 főnyi tanterem-kapacitást vált ki, óriási oktatói tehermentesítést is jelent egyszerre, valamint kétszer olyan gyorsan tudnak haladni a vizsgáztatással, mint a hagyományos tantermi módon - fűzte hozzá.

Andor György az MTI kérdésére elmondta, hogy a felújított ingatlant 300 millió forintért vásárolta meg a kar, a technikai berendezések további mintegy 50 millió forintba kerültek.
(MTI)

Galériánk

Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!