Az LMP határozati javaslatban kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos rendelet visszavonását

Belföld, 2022.08.17

Az LMP határozati javaslatban kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos kormányrendeletet visszavonását, valamint az Alkotmánybírósághoz is fordul az ügyben - közölte Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus "erdőpusztító rendeletként" hivatkozott az augusztus elején kiadott, a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló kormányrendeletre, amely szerinte lehetővé teszi az erdők tömeges kivágását.

Emlékeztetett: a rendelet miatt széles körű társadalmi tiltakozás indult el, az LMP petíciót indított, és több ezres demonstrációval tiltakozott az új szabályok ellen.

Az LMP társelnöke sikerként értékelte, hogy kedden miniszteri utasításban tiltották meg a védett erdők tarvágását. Azonban szerinte ez nem jelent teljeskörű megoldást, mert a miniszteri utasítás nem nyúl hozzá a rendelethez, aminek számos problematikus pontja van.

Ilyen problémaként említette, hogy a rendelet továbbra is lehetővé teszi, hogy vegetációs időszakban is végezzenek fakitermelést, engedélyezi, hogy például egy akácerdőt 35 éves életkor helyett már huszonöt éves korban kivágjanak, illetve arra is lehetőséget ad, hogy a letermelt tájidegen fafajú erdőállományt a jövőben ne tájhonos faállománnyal helyettesítsék.

Az LMP ezért néhány napon belül beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt kéri, hogy a testület mondja ki a rendelet alaptörvényellenességét - közölte Schmuck Erzsébet. Hozzátette: mivel az Alkotmánybíróság döntési folyamata hosszú, és ebben az ügyben azonnali lépésekre van szükség, ezért az LMP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés kötelezze a kormányt a rendelet visszavonására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!