Az LMP petíciót indít a zöld fordulat érdekében

Belföld, 2022.08.05

Petíciót indít az LMP az ország gazdaságának zöld átállása érdekében.

Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: az LMP öt pontban foglalta össze, mit kell tenni a zöld fordulat érdekében.

Azonnal fel kell mondani a soha meg nem térülő paksi bővítési projektet - kezdte. El kell törölni minden olyan intézkedést, amely tiltja a megújuló energiák telepítését. Példaként azt hozta fel, hogy szélerőművet egy településtől legalább 12 kilométerre lehet felhúzni, míg a veszélyes üzemek építésére nem vonatkozik ilyen korlátozás.

Azonnal el kell kezdeni egy szociális alapú, 300 milliárd forintos épületszigetelési programot. Emellett érdemi támogatást kell nyújtani a családoknak arra, hogy megújuló energiaforrásokra váltsanak - sorolta.

Utolsó javaslatként azt mondta: ne húzza tovább a kormány a klímabérlet bevezetését.

Tetlák Örs kijelentette: súlyos gazdasági és társadalmi válság előtt áll az ország, ami szerinte az Orbán-kormány tizenkét éves tevékenységéből következik.

Mint mondta, a kabinet még a jelenlegi válságban sem képes érdemi korrekcióra. "Tűzifának kívánják kivágni a magyar erdőket, amikor a világon mindenki ültet" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!