Az MSZP a tavak "fideszes gyarmatosítása" ellen nyújtott be népszavazási kezdeményezést

Belföld, 2020.07.28

A Balaton, a Velencei-tó és más tavak "fideszes gyarmatosításának" megállítása érdekében kezdeményezett népszavazást az MSZP. Az aláírásgyűjtő-íveket kedden nyújtották be hitelesítésre a Nemzeti Választási Irodához (NVI).

Tóth Bertalan pártelnök az NVI budapesti székháza előtt tartott, az MSZP Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatón közölte, három kérdésben kezdeményeznek népszavazást.

Szeretnék elérni, hogy lehessen ingyen fürdeni a Balatonban. A második kérdés arra vonatkozik, hogy a ma még köztulajdonban lévő strandokat ne adják el, azok ne kerüljenek a "ner-lovagok" tulajdonába. Tiltsuk meg ezek eladását! - szólított fel.

Az ellenzéki politikus ismertetése szerint a harmadik kérdéssel változtatási tilalmat szeretnének elérni a még meglévő strandoknál, hogy ne lehessen lezárni azokat és ott apartmanokat építeni.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint az elmúlt száz évben közmegegyezés volt arról, hogy kicsik és nagyok, szegények és gazdagok, kétkezi munkások és egyetemi tanárok fürödhetnek a Balatonban, a Velencei-tóban vagy bármelyik magyarországi természetes tóban.

Hozzátette: 2010 után indult, majd 2016-ban felgyorsult az a folyamat, amelynek révén a "ner-oligarchák" az érdekeltségükbe akarják vonni a Balaton, a Velencei-tó környékét, így szembekerültek a helyi lakosokkal, a civil szervezetekkel és mindenki mással, aki olcsó pihenőhelyet keres magának.

A szocialista képviselő azt mondta, a Balaton északi pártján 2-3 szabadstrand maradt, a déli parton még van pár. Keszthelyen például a fideszes önkormányzat idén zárta be az utolsó szabadstrandot, pedig a választások alatt azt ígérte, meg fogja azt őrizni - közölte.

Elmondta, olyan megoldást szeretnének, hogy a fejlesztések is megvalósulhassanak, de az emberek sem szorulnak ki ezekről a helíekről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!