Az Együtt szerint 12 ezer milliárdnak veszett nyoma 2010 óta

Belföld, 2017.07.11

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke és Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere sajtótájékoztató keretében mutatták be kedden délután az Ellopott ország című vándorkiállítást.

Együtt plakát kampány: Ellopott ország A kiállítás képeit tartalmazó molinót a Kárász utca és a Széchenyi tér sarkán állították fel az ellenzéki párt aktivistái. A párt újságját és egyéb szóróanyagokat osztogattak, közben beszélgettek a járókelőkkel. Szigetvári Viktor, a párt választmányi elnöke a sajtó számára részletezte a kiállítás üzenetét. Tavaly nyáron hasonló vándorkiállítás keretében Orbán Viktor miniszterelnök gazdagodását mutatták be, ezúttal viszont a kormány körül ügyeskedő oligarchák által megszerzett vagyonokról szól a bemutató.

Az Együtt ugyanis kiszámolta, hogy Orbán Viktor és társai összesen 12 ezer milliárd forintot loptak el Magyarországtól. Ez azt jelenti, hogy a külföldön dolgozó magyarokat is beleértve személyenként 1,2 millió forintot tulajdonítottak el minden egyes honi polgártól. A szemléletes bemutatón kitüntetett helyet kapnak olyan kormányhoz közel álló vállalkozók, mint Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Ganancsi István, Tiborcz István (a miniszterelnök veje), Orbán Győző (a kormányfő édesapja), valamint Simicska Lajos kegyvesztett oligarcha.

Szigetvári Viktor hangsúlyozta, hogy az Együtt az egyetlen olyan ellenzéki párt, amelynek programja tartalmazza az illegálisan szerzett vagyonok visszaszerzésének módját. A párt nem csak azt ígéri, hogy visszaszerzi az ellopott közpénzt, de kárenyhítésben részesíti azokat, akik az Orbán-rendszer vesztesei voltak.  Be akarjuk mutatni, hogy Orbán emberei adófizetői pénzből gazdagodtak meg, de van megoldás, hiszen a 2018-as választásokon le lehet váltani a mostani kormányt – mondta Szigetvári Viktor.      

Cikk: SzGy
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!