Az innovatív gyógyszergyártók üdvözlik a gyógyszerkassza bővülését

Belföld, 2017.05.11

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözölte, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében emelkedett a gyógyszertámogatásra fordított forrás, azonban megjegyezte, hogy ez még mindig elmarad a V4-ek átlagától.

A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a 2018-as költségvetési tervezetben növekszik a gyógyszerkassza (patikai forgalomban kapható gyógyszerek ártámogatása) nagysága. A tervezet szerint a gyógyszerkassza előirányzata 337,4 milliárd forint, ami 18 milliárd forinttal magasabb a tavaly tervnél. Ebből 72,4 milliárd forintot a gyógyszergyártók fizetnek majd a tervek szerint, jelentős részt vállalva a gyógyszerellátás finanszírozásából.

Emlékeztettek: 2016-ban a gyártói befizetésekkel együtt a teljes költés 328 milliárd forint volt, ehhez képest a növekedés mintegy 10 milliárd forint lesz, és nő a gyógyszerkassza állami támogatásból származó része is.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszer-finanszírozás összetettsége miatt ez a kassza nem azonos a teljes gyógyszerköltéssel, a tárgyalt költségvetési sor nem tartalmazza például a kórházi készítmények támogatását, és az úgynevezett tételes finanszírozású gyógyszerekre költött összeget sem, amelynek növelése szintén szükséges ahhoz, hogy a legmodernebb terápiák eljussanak a betegekhez.

Hozzátették: a hazai gyógyszerkassza-növekmény így is elmarad a V4-országok nettó - gyártói befizetésekkel korrigált - gyógyszerköltésének átlagától.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszergyártók adóterhei Magyarországon a legmagasabbak a régióban. Különböző adók formájában a gyártók fizetik évente a gyógyszerkassza megközelítőleg 20 százalékát, és minden évben nő a gyógyszeripari hozzájárulás összege, ahogy a teljes forgalom és a támogatási kiadások is növekednek.

Közölték, júniustól várhatóan hat új készítmény kaphat ártámogatást Magyarországon, de további ötven innovatív, a legújabb gyógyítási módszereket megvalósító készítmény még befogadásra vár számos terápiás területen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!