Az LMP az oktatásban is korszakváltást sürget

Belföld, 2017.11.24

A főváros egyik forgalmas közterén tartott újabb kampányeseményt az LMP, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és néhány tucatnyi aktivista péntek reggel a Széll Kálmán téren a többi között oktatási kérdésekről beszélgetett emberekkel.

A társelnök ezt megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta: arról kívánják meggyőzni az embereket, hogy igenis van lehetőség nemcsak kormányváltásra, de korszakváltásra is.

Az LMP számára az oktatás kérdése a legfontosabb, ezért többletforrásokat, önállóságot, ingyenes felsőoktatást ígérnek - hangsúlyozta.

A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a párt másik társelnökével, Hadházy Ákossal együtt betekinthettek a nemzeti konzultáció kérdőíveinek feldolgozásába. Erről azt mondta: egyik helyen sem kaptak pontos választ, konkrét kimutatást arról, hány ív érkezett vissza. Három helyszínen jártak, ahol nagyságrendekkel eltérő számokat közöltek a visszaküldött ívekről, de szerinte 1,7 millió kérdőív nem érkezhetett be.

Egy esetleges összefogást firtató kérdésre a Jobbikkal, Szél Bernadett azt felelte: a Jobbik egy átalakuláson megy át, jelenleg azonban nem egy olyan demokratikus értékrenden alapuló formáció, amellyel az LMP együttműködhetne. "Én senkitől nem veszem el a lehetőséget, hogy megváltozzon. Nézzük meg, hogy a Jobbikból mi lesz, de nézzük meg azt is, hogy az összes többi pártból mi lesz. Az LMP stabil" - szögezte le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!