Azbesztper - A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította a keresetet

Belföld, 2017.11.17

Jogerősen elutasította a felperes környezetveszélyeztető tevékenység és egészségkárosodás miatt a magyar állam ellen benyújtott kártérítési keresetét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett azbesztperben.

A Fővárosi Ítélőtábla MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a jelenlegi felperes jogelődje nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a magyar államot és egy kft.-t. A felperesi jogelőd 2014-ben bekövetkezett halála miatt az eljárás félbeszakadt, majd 2015-ben felesége jogutódként folytatta a pert, de miután a céggel szembeni keresetétől elállt, ezért a céggel szemben már az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék megszüntette a pert.

A Fővárosi Törvényszék június 22-én elutasította a felperes keresetét, az ügy fellebbezés nyomán került másodfokon a táblára.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indoklása szerint a törvényszék helyesen állapította meg, hogy az alperes nem minősül a veszélyes üzem üzembentartójának. Az állam veszélyes üzemi tevékenységet nem végzett, az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységet nem folytatott.

"Az 1995. december 20-án hatályba lépő 1995. évi LIII. törvény alapján pedig az ingatlan tulajdonosának felelősségét csak akkor lehet megállapítani, ha a környezetszennyezés a törvény hatályba lépése utáni időpontban történt. A felperesi jogelőd esetében az azbeszt expozíció legvalószínűbb időpontja 1976 és 1985 közötti, a későbbi légszennyezettségnek pedig a betegség kialakulásában nagy valószínűséggel nem volt szerepe" - áll a tábla közleményében.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint az alperes károkozó magatartást nem valósított meg és nincs olyan jogszabály sem, amely az alperes felelősségét a károkozó állami vállalat vagy kezelő tevékenységéért megállapítaná, ezért az elsőfokú bíróság helyesen döntött a kereseti kérelem elutasításáról.

Az indoklás kitér arra is, hogy még az állam mögöttes felelősségét vagy helytállási kötelezettségét megállapító jogszabály esetén sem lehetne a felperes keresetét teljesíteni a csődtörvényben rögzített jogvesztő határidő elmulasztása miatt - tudatta közleményben a Fővárosi Ítélőtábla.

Korábbi sajtóhírek szerint az elsőfokú ítélet ugyan megállapította az okozati összefüggést a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határában található környezetszennyező eternitüzemből kikerülő azbesztszálak belégzése és a felperesek mellhártyadaganata között, a kártérítési kereseteket azonban elutasította. Az elsőfokú ítélet indoklása szerint az azbesztrostok legnagyobb valószínűséggel 1976 és 1985 között kerülhettek a betegek szervezetébe, ám a terület akkor hiába volt az államé, a kártérítési keresetet a gyár privatizációja utáni jogutód kft.-vel szemben kellett volna érvényesíteni. Annak a cégnek a felszámolása pedig 2005-ben kezdődött, ezért akkor kellett volna a betegeknek jelezniük kártérítési igényüket. Az elsőfokú bíróság - tábla által jogerőre emelt - döntése szerint a perben "az állam mögöttes felelőssége" sem vizsgálható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!