Befejeződött az iskolafelújítás és -bővítés, megépült az új tornacsarnok Vésztőn

Belföld, 2022.12.16

Befejeződött a vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása, bővítése, valamint az új tornacsarnok építése 1,7 milliárd forintból a Békés megyei Vésztőn.

Kepenyes András, a Gyulai Tankerületi Központ irodavezetője a tornacsarnok pénteki hivatalos átadóján elmondta, céljuk korszerű, befogadó oktatási környezet kialakítása és fenntartása, de ez csak a "vázat" jelenti, ehhez jön még a "tartalom", amit a pedagógusok adnak.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő beszédében - utalva a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló köznevelési konzultációra - azt mondta, a pedagógustársadalom "többet érdemel, mint ahol most tart", de feltétel volt az uniós forrásokról szóló megállapodás, amire végül a vártnál egy héttel hamarabb került sor. "Ez ad tárgyalási alapot arra, hogy rendeződjenek a kérdések" - tette hozzá.

A csaknem hétezer lakosú városban felújították a meglévő iskolaépületet, a tantermeket új épületrésszel és tetőtérbeépítéssel bővítették. Az 1,7 milliárd forintos beruházás részeként tornacsarnok is épült.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!