Béremelést és a pótlékokat ígér a pedagógusoknak az ellenzék

Belföld, 2021.12.30

Nagyarányú, egyszeri béremelést és pótlékokokat ígérnek a pedagógusoknak az ellenzéki pártok.

A szocialista Kunhalmi Ágnes csütörtökön, online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az elmúlt 10-12 évben elmaradt az oktatás modernizációja. Az országos és rendszerszintű tanárhiányról beszélő képviselő problémának nevezte, hogy sok az idős pedagógus, sokan pedig elvándorolnak a pályáról.

Az egyszeri béremelést követően a fizetések fokozatos, kiszámítható növelésével kell erősíteni a pedagógusi pálya vonzerejét - hangsúlyozta az MSZP társelnöke. Az is nagyon fontos, hogy a differenciált bérezés megjelenjen a pedagógusok fizetésében - emelte ki a politikus. Kunhalmi Ágnes a minőségi bérpótlékot, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű területeken és a sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozók pótlékát említette példaként.

A jobbikos Brenner Koloman kijelentette, ha kormányra kerülnek, akkor biztosítják, hogy az érettségiig minden magyar fiatal legalább középfokú nyelvvizsgát tehessen. Hozzátette, a szakképzésben is elérhetővé teszik a megfelelő szintű idegennyelvtudáshoz való hozzájutás lehetőségét.

A képviselő azt az ígéretüket is ismertette, hogy az első diplomát mindenki ingyenesen szerezheti meg. Ez - bizonyos feltételekkel - igaz lesz a mesterdiplomára és a doktori képzésre is - tette hozzá a politikus.

A parlament alelnöke azt mondta, felülvizsgálják az egyetemek döntő részét fenntartó alapítványi rendszert és visszaállítják a kormány demokratikus kontrollját az államilag fenntartott felsőoktatásban.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja hangsúlyozta, kizárólag a kormányváltás hozhat megújulást az oktatási szektorban. Az ígérte, hogy olyan modern iskolákat hoznak létre, amelyekben a készségek fejlesztése, a kreativitás és a csapatmunka kerül előtérbe. Nyitott iskolákra van szükség, ahol mindenkinek egyenlőek az esélyei, és amelyek működésébe a helyi közösségek is beleszólhatnak - érvelt.

Csökkentik a diákok és a pedagógusok leterheltségét, előtérbe helyezik a kritikai gondolkodást, valamint segítik a pénzügyi ismeretek és a digitális készségek fejlesztését - sorolta elképzeléseiket a politikus. Hangsúlyozta, utóbbihoz minden diák számára tabletet biztosítanak.

Tóth Endre végül arról is beszélt, hogy visszaállítják az iskolák és a pedagógusok szakmai önállóságát, a tankönyvválasztás szabadságát, illetve 18 éves korra emelik a tankötelezettség korhatárát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!