Bevezethető-e a főállású szülő intézménye?

Belföld, 2017.03.28

Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékének oktatója volt kedden a vendége a Közéleti Kávéháznak, ahol a főállású szülő intézményének elképzeléséről beszélgetett Barta Zsófiával és Szincsok Györggyel.

A szegedi oktató elméletéről megoszlanak a vélemények, de gondolatébresztőnek mindenképpen jó ez a tervezet.    

Bár régóta vannak családtámogató politikai lépések, de ezek nem jelentettek áttörést, hiszen érdemben nem nőtt a születés szám és a termékenységi arányszám. Ez utóbbinak az értéke a szükséges 2,1-es helyett statisztikai átlagban csak 1,44 gyerek/nő.  Ez azt jelenti, hogy minden generáció létszáma 30%-kal kisebb, mint az előző.  2015-ben a magyar népesség 40 ezer fővel csökkent. A jelenlegi tendenciák  szerint négy év múlva 9,5 millió lakosa lesz Magyarországnak, 2030-ban már csak kilencmillió 2100-ban pedig 4,5 millió, a következő évszázadra pedig gyakorlatilag kihalunk.

Ez a negatív folyamat a közrossznak egy viszonylag új formája, amellyel korábban szinte sohasem kellett szembe néznünk. Ezért azt sem tudjuk, hogy mit tegyünk. Ráadásul, eddig mindig csak a túlnépesedésről hallottunk. Abból, hogy a túlnépesedés fenntarthatatlan és rossz, nem következik, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés jó lenne. Mindkét demográfiai véglet fenntarthatatlan és rossz. A demográfiai értelemben vett fenntarthatóságot és jó állapotot a stabil és állandó népesség jelenti, amelynek szükséges előfeltétele a 2,1-es termékenységi arányszám.  Minden társadalomnak erkölcsi kötelessége a stabil népességre törekednie: a túlnépesedő afrikai államoknak éppen úgy, mint az elöregedő és a csökkenő népességű Európai társadalmaknak.  

Itt felmerül egy általánosabb kérdés is, nevezetesen, hogy mit kell érteni munka alatt. Erről a kérdésről vita van és én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a munka fogalmát – a 21. század kihívásaival összhangban – újra kell gondolni. Érdekes, hogy ugyanazt a gondozó-nevelő tevékenységet a közvélemény munkának tekinti, ha azt mások gyerekeivel végezzük el, ahogy ezt teszik pl. nevelőszülők, bölcsődei, óvodai stb. dolgozók, viszont amikor a saját gyerekeinket gondozzuk és neveljük, akkor ezt nem tekintjük munkának. Amúgy, ha a gyereknevelés nem munka, hanem tiszta szórakozás és élvezet, akkor miért is fizetünk bért a nevelőszülőknek. Szerintem, ha abban meg tudunk egyezni, hogy legalább a nagyon sok gyerek felnevelése  egy speciális munkavégzés, akkor ebből  automatikusan következik, hogy az erre vállalkozó szülőnek adjunk munkabért.  

Nyilvánvaló, hogy erre a státuszra csak olyan nők és párok fognak jelentkezni, akik sok gyereket szeretnének, és akik ebben önmegvalósítási lehetőséget látnak. A KSH adatai http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_haztartas szerint 176. 050 olyan pár él Magyarországon, akik a jelenlegi feltételek mellett is 3 vagy több gyereket nevelnek. A feltételek javulása pedig nyilvánvalóan növelné az érdeklődést ezen életpálya iránt.  

Tehát a nők többsége nyugodtan csinálhat szakmai karriert, elég, ha a nők kisebbsége, úgy a fiatalabb korosztályok 10%-15% választja ezt a pályát.  Én a jelentkezők hiányától egyáltalán nem félek, sőt inkább a túljelentkezés okozhat problémát, hiszen egy évben viszonylag csak kevés embert lehet felvenni, legalábbis, ha folyamatosan minden évben akarunk felvételt hirdetni erre a státuszra.  

Cikk: Sz. Gy.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!