TV műsor

Biztonságpolitikai államtitkár: napjainkban meghatározóak az újabb típusú kihívások

Belföld, 2018.10.11

Napjainkban meghatározóak az újabb típusú kihívások - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a közmédiának nyilatkozva.

Sztáray Péter a terrorizmus, a kibertérben elkövetett támadások mellett a migrációt említette olyan területként, amely az emberek mindennapjait érinti, biztonságát fenyegeti. Emiatt fontos, hogy a NATO ne csak a hagyományos katonai fenyegetésekkel és kihívásokkal foglalkozzon - mutatott rá az államtitkár, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a NATO tudomány a békéért és biztonságért információs nap című rendezvényen tartott előadást. A tanácskozáson - mások mellett - felszólalt Antonio Missiroli NATO főtitkár-helyettes.

Sztáray Péter azt mondta: ez a rendezvény is jól mutatja, hogy a NATO nem csak katonai szervezet, hanem kiterjedt politikai és tudományos tevékenységet is folytat. Ennek keretében a tagországok és a partnerországok együttműködnek annak érdekében, hogy a védelmet és a biztonságot szolgálják a tudomány eszközein keresztül is.

Az államtitkár előadásában kitért arra, Magyarország számára ez azért is fontos, mert az országnak megvannak azok a tudományos műhelyei, amelyek be tudnak dolgozni ezekbe a programokba és ezáltal Magyarország még inkább hozzá tud járulni a szövetséghez, a közös biztonsághoz. Ezzel együtt a többi tagország és partnerország tapasztalatait is átveheti - fejtette ki Sztáray Péter.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!