Bolgár ivókutat avattak Szigetszentmiklóson

Belföld, 2018.10.19

Bolgár ivókutat avattak Szigetszentmiklóson, a legnépesebb bolgár közösséggel rendelkező magyarországi településen pénteken, a bolgár-magyar barátság napján.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára megköszönte a bolgár kormány kiállását Magyarország mellett, amikor azt "nemtelen támadások" érték.

A magyar és a bolgár parlament 2016-ban nyilvánította október 19-ét, Rilai Szent János, Bulgária védőszentjének ünnepét a két állam barátsága napjának.

Az államtitkár kitért arra: a helyi bolgár önkormányzattal közösen megújítják a nemzetiség közösségi házát, valamint szeretnének egy óvodát és egy közösségi teret kialakítani, amelynek építése 2020-ban el is kezdődhet.

Soltész Miklós úgy vélekedett, a bolgároknak segített az ortodoxia az 500 éves muszlim elnyomás túléléséhez, a vallás segített megőrizni a bolgár közösséget. "A kereszténységben össze kell fognunk" - hangoztatta az államtitkár.

Ilijana Jotova bolgár alelnök megköszönte a település önkormányzatának, amit azért tesz, hogy az ott élő bolgárok jól érezzék magukat. Hozzátette, régi bolgár hagyomány az ivókutak építése, mert a víz a tisztaság és az élet jelképe.

Valeri Szimeonov bolgár miniszterelnök-helyettes közölte: a helyi bolgár közösséget szeretnék azzal támogatni, hogy a bolgár állam tulajdonában álló szigetszentmiklósi ingatlan használati jogát átadják nekik.

Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere elmondta, hogy a városban élő bolgár közösség nemcsak elismert része a városnak, de aktivitásával, programjaival szerves alkotórésze lett a közösségi életnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!